Így szabják át az Erzsébet-programot

2016. március 11. 18:05

Lesz egy másik alapítvány is már az eddigi monopólium mellé. Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány átveszi a gyerektáborok részpiacát. Így már a törvény ötlete szerint nem lehet majd azt mondani, hogy a korábbi forgalmazó alapítvány kizárólagos kapcsolatban lenne az Erzsébet-programmal.

Beadta Balog Zoltán miniszter az Erzsébet-program egyik gyors módosítását, miután az EU elkaszálta az egész program államosítását. Egészen pontosan azt nem tartották törvényesnek, hogy csak a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) adhat ki ilyen Erzsébet-utalványt.

Most ezt úgy változtatnák meg, hogy egy hosszú nevű állami alapítvány (Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány) feladata lesz a gyerek és ifjúsági programok, illetve táborok szervezése. Ehhez megkapják például a fonyódi és a zánkai nagyobb, állami gyerektáborhelyeket.

Így pedig már nem csak a korábban kizárólagos üdülési alapítvány forgalmazhat ilyen utalványokat, hanem egy másik is, egy másik területen. Azaz a törvény szerint megszűnik a MNÜA kizárólagossága, amit az EU kifogásolt.

Persze ettől még a MNÜA foglalkozhat továbbra is a kedvezményes szociális üdültetéssel, étkezési utalványokkal vagy a nyugdíjasoknak, fogyatékkal élőknek és nagycsaládosoknak szóló programokkal.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 25. 19:19