Mondo Duplantis, a rúdugrás királya 2025-ben tökéletes szezont zárt, ő maga sem lehetne elégedettebb a teljesítményével.
Bódi Guszti és a Nagyecsedi Fekete Szemek három hónap alatt 19 fellépésre szerződtek, alkalmanként 250 ezres gázsiért. Bár ez sem mondható kevésnek, vannak olyan szakmák, amivel még ennél is többet kereshetünk.
Bódi Guszti és a Nagyecsedi Fekete Szemek - illetve a stábjuk - három hónap alatt 19 fellépésre szerződtek, alkalmanként 250 ezres gázsiért - írja a Bors.Ez azt jelenti, hogy a három hónap alatt csak ebből a turnéból közel öt millió forint, egészen pontosan 4 millió 750 ezer forint ütötte a markukat. Bár ez is szép összeg, vannak, akik még borsosabb díjakért vállalják a fellépéseket. Egy korábbi körkép szerint például
- Rúzsa Magdi 990 ezret,
- Tóth Gabi 240- 560 ezret,
- Király Viktor 270 ezret,
- Caramel pedig minimum 300 ezret keres fellépésenként.
Nem csak zenészként lehet jól keresni
Bár az nem meglepő, hogy a felkapottabb zenészek nem keresnek rosszul, vannak, akik még náluk is többet tesznek zsebre. A Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal (NSZFH) statisztikái alapján Magyarországon a legjobban keresők között a légiforgalmi irányítók, a vezető beosztásban lévők, a bírók, adótanácsadók, ügyészek, és brókerek vannak, akiknek a havi fizetésük minimum 500 ezer forint, de akár az 1 milliót is meghaladhatja.
A hiányszakmák sem fizetnek rosszul
Itthon például óriási a kereslet a képzett mérnökök, és informatikai szakemberek iránt is, akik havonta akár több százezres fizetést is hazavihetnek. Mint ahogy a fenti infogramból is jól látszik, egy légijármű-vezető, hajózómérnök bruttó 619 ezret, egy gépészmérnök 446 ezret, egy telekommunikációs mérnök 594 ezret, egy szoftverfejlesztő 462 ezret, egy rendszergazda pedig 315 ezret zsebel be itthon havonta.
A kamionsofőrök sem panaszkodhatnak, ugyanis bár az NFSZ adatai szerint a bruttó havi átlagbérük 152 ezer forint, az álláshirdetéseket böngészve legtöbbször nettó 450-500 ezer forintos fizetésekkel lehet találkozni. Ez a pénz úgy jöhet össze, hogy az alapbéren felül a sofőrök külföldi napidíjat kapnak, illetve az üzemanyag-megtakarítás is hozhat némi pluszt a konyhára.
Bár az orvosok itthon nincsenek túlfizetve, egy szakorvos bruttó 500 709 forintot is hazavihet, ami azért itthon az átlagkeresethez (ami jelenleg a KSH adatai szerint bruttó 247 800 forint) képest nem számít rossz fizetésnek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








