13 °C Budapest

Te jó ég! Tényleg ennyit keresett tavaly Molnár Ferenc Caramel?

2016. február 19. 16:51

A Pénzcentrum "turkáljunk a sztárok pénztárcájában" rovata jelenti: Molnár Ferenc Caramelnek csak tavaly közel 300 fellépése volt, ez pedig alaphangon is 90 milliós bevételt jelenthet, de elérheti akár a több száz milliót is.

Egy év alatt közel 300 koncertem volt, a többi munkám mellett, ezt pedig a családom sínylette meg

- nyilatkozta a hot! magazinnak Molnár Ferenc Caramel.

Habár az énekes eléggé kipurcant a hajszában, a "roadshow" azért szépen hozott a konyhára. Egy korábbi körkép szerint ugyanis Caramel - és természetesen a stábja - 300 ezer és 1 millió forint közötti gázsit kap fellépésenként. Ez pedig azt jelenti, hogy

az énekes valahol 90-300 millió forint közötti összeget hozhatott tavaly a konyhára.

Na, azért nem kell feltétlenül irigykedni Caramelre, a 300 fellépés ugyanis gyakorlatilag azt jelenteti, hogy a hét 6 napján úton volt. Az sem véletlen egyébként, hogy állítása szerint szociális kapcsolatai is megsínylették a hajszát, és felesége szerint félő volt, hogy a stressz komoly egészségügyi következményekkel is járhat.

Teljesen kimerültem, a végén már szinte leájultam a színpadról

- fogalmazott a bulvárlapnak Caramel.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az összehasonlítás kedvéért azt azért érdemes hozzátenni, hogy a KSH legfrissebb statisztikáival kalkulálva egy átlag magyar munkavállaló, a havi 162 ezer forintos (a családi kedvezmény nélkül számított nettó átlagkereset jelenleg 162 300 forint Magyarországon) nettóval még a 90 milliós bevétel eléréséhez is bő 40 évig dolgozhat heti. Igaz, "csak" heti 40 órában.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.16 13:36
A napokban egy nagyvállalatnál jártam. Versenypiacon működő, erősen teljesítményorientált szervezet,...
hrdoktor  |  2026.02.10 11:49
Előfordul, hogy nem is vagyunk megfázva, mégis el van dugulva az orrunk, alig kapunk levegőt – mi mi...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 23. hétfő
Alfréd
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem