5 °C Budapest

Megint kevesebb pénzt kapott sok közalkalmazott

2016. január 9. 11:02

Továbbra is gondok vannak a közalkalmazottak béreinek kifizetésével. Ugyan már kevesebb probléma akadt, de még mindig vannak, akik kevesebb bért kaptak, vagy egyáltalán nem jött meg a járandósságuk. A legtöbben a betegszabadságon lévők és a kismamák közül kerültek ki.

December elején több százezer közalkalmazott, tanárok, ápolók, szociális munkások, rendőrök, tűzoltók és még sokan mások azt látták, hogy nem jött meg a fizetésük, vagy a bérüknek és juttatásaiknak csak egy részét utalta ki nekik a munkahelyük.

A probléma hátterében mindenki a Magyar Államkincstár (MÁK) novemberben bevezetett új bérszámfejtő rendszerét, a KIRA-t sejtette, bár a MÁK állította, hogy ők minden intézménynek elküldték a pénzt, hogy aztán azok mit utaltak a dolgozóknak és mit nem, az már nem az ő bajuk. Végül ígérgetésekkel és hóközi fizetésekkel a legtöbb dolgozót kárpótolták, ha nem is teljesen, és a botrány elült. Most viszont úgy tűnik, hogy a rendszer még mindig nem tökéletes. Az Index több forrásból is úgy tudja, hogy az országban több helyen, Fejér megyétől Budapesten át Gyuláig

sok olyan közalkalmazott van, aki 30-50, vagy akár 100 ezer forinttal kevesebb pénzt kapott, mint kellett volna.

A probléma a hierarchia minden szintjén jelentkezik, van olyan közintézmény, ahol a takarító a bére egyharmadát kapta meg, a vezetőnek pedig nulla forintot utaltak decemberre. Szakszervezeti vezetők szerint most jóval kisebb a probléma, mint december elején, amikor folyamatosan csörögtek a telefonjaik, de a dolog még mindig nem oldódott meg teljesen.

Egyik vidéki közintézményből például azt jelezték, hogy 84 dolgozóból 6 nem kapta meg a teljes fizetését. A hat alkalmazottban az a közös, hogy mind voltak táppénzen decemberben, vagy tartós betegség miatt járt volna nekik valamilyen kedvezmény, de volt kismama is, aki nem kapta meg a járandóságát. Ezen a helyen a dolgozók a pénzük harmadát-ötödét kapták csak meg.

A tűzoltóknál is azok a dolgozók nem kapták meg rendesen a bérüket, akik betegszabadságon voltak, az óraadó tanároknál pedig az utazási támogatások késtek pár embernél, a fizetés egy része mellett.

Hol lehet a hiba?

Nem könnyű kideríteni, hogy ki a hibás azért, hogy nem kapják meg a teljes bérüket a közalkalmazottak. A folyamatnak három szereplője van

  • az alkalmazott, aki a bért kapja
  • a foglalkoztató, annak leginkább valamilyen megyei szintű igazgatósága, aki elküldi a dolgozók adatait, hogy kinek mennyi bér jár, mennyit túlórázott, mennyit volt beteg, stb.
  • és a MÁK, ami az adatok alapján bérszámfejt, aztán a pénzt elküldi a foglalkoztatóknak, akik meg elutalják a dolgozóknak.

Ebből a hármasból leginkább a 2-es és a 3-as szereplő tud elrontani valami, ami miatt valaki mondjuk csak 70 ezer forintot kap 170 ezer nettó helyett. És persze mindenki a másikra mutogat. Ahogy arról már a december elején kialakult helyzetben szó volt, a MÁK novemberben új bérszámfejtő rendszerre tért át és a jól bevált KIR3 rendszer az új KIRA-ra cserélte.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az átállást már majdnem egy éve tervezték, eredetileg 2015 januártól számolták volna ebben a rendszerben, hogy kinek mekkora fizetés jár, de csúsztak az informatikai beszerzések, ezzel csúszott a tesztelés és a bevezetés is. A tesztelés állítólag nem ment igazán fényesen, az új rendszernek nem elég nagy a rendszerkapacitása és különösen az eltérő munkarendben dolgozók pótlékait elég rosszul tudja kiszámolni.

A MÁK már decemberben is azzal védekezett, hogy ők minden intézménynek elküldték a pénzt, azt legfeljebb a munkahelyek nem küldték tovább. Esetleg még azzal lehetett baj, ha az intézmények nem küldik el időben a megfelelő adatokat a MÁK-nak, ami azok alapján bérszámfejt. Akik persze állítják, hogy mindent elküldtek időben, rajtuk nem múlott, hogy a KIRA kiszámolja mindenkinek rendesen a pénzét. Lázár János ehhez képest egy kormányinfón azt mondta, hogy elszámolási hiba történt, ezért késnek a bérek. Ilyen hibát viszont az elszámolást végző MÁK tud véteni.

Ezek szerint két lehetőség van:

  • vagy a közintézmények lettek szerte az országban hirtelen nagyon rosszak abban, hogy elküldjék időben hogy ki mikor volt táppénzen,
  • vagy a MÁK rendszere nincs rendben még mindig teljesen.

Mivel mindenki tagadja, hogy ő lenne a hibás, ezért egyik verzió sincs kizárva. Viszont nem elszigetelt esetekről van szó, a hivatásos tűzoltók szakszervezete szerint minden megyéből keresték őket kollégák, hogy nem jött meg a teljes fizetésük, ezért ez azt jelentené, hogy az ország minden megyei katasztrófavédelmi igazgatósága, együtt a könyvtárak megyei vezetésével és még egy csomó másik intézménnyel együtt elrontotta az adatküldést.

A tűzoltó szakszervezetnél attól tartanak, hogy még a januári bérekkel sem lesz minden rendben, így csak abban reménykednek, hogy hóközi kifizetésekkel kiegészítik a csonka béreket, ahogy ez decemberben is történt. Volt olyan közintézmény is, ahol viszont már jelezték a dolgozóknak, hogy a hóközi kifizetés rendszerhiba miatt nem fog összejönni, úgyhogy akinek a fizetése ötödét utalták csak át, annak várnia kell február elejéig.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 22. hétfő
Zénó
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 22. 19:29