A Gazdagréti Uszoda nyugdíjas takarítót keres bruttó 2 200 forintos órabérrel, ami nyugdíj melletti adózás mellett akár havi 330 ezer forintos nettó keresetet is jelenthet.
Szeptemberben az állami munkaügyi szolgálat közel 140 ezer állást kínált, ebből 58 ezret sikerült a hónap folyamán betölteni - olvasható a Világgazdaság szerdai számában.
Mint írják, utoljára a világgazdasági válság kitörése előtt volt olyan sok üres álláshely Magyarországon a versenyszférában, mint idén július és szeptember között. Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki kutatója felhívta a figyelmet arra, hogy a nagy autógyártó cégek is munkaerőhiánnyal küzdenek.
- tette hozzá Hárs Ágnes.
A korábbi hónapokhoz hasonlóan a legtöbb (nem támogatott) munkaerőigényt Budapest mellett Pest, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron megyében jelentették a munkáltatók. A legkeresettebb munkák listáját az egyszerű ipari foglalkozások, a mechanikai gépösszeszerelők, a szállítási foglalkozások, a bolti eladók, valamint rakodómunkások vezették.
Leépítés jön egy német autóipari cég magyarországi vállalatánál: rengeteg dolgozó kerülhet az utcára
200 fejlesztési pozíció megszüntetését tervezi magyarországi működésében a thyssenkrupp Automotive Technology
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







