-1 °C Budapest

30 milliós béremelés: itt kell dolgozni hozzá

2015. szeptember 16. 19:30

A kormány kevesli az állami vezérek mostani fizetését, úgyhogy egy hirtelen mozdulattal most drámaian megemeli. Annak, aki eddig 2 milliót keresett havonta, hamarosan bruttó 5 milliós is lehet az alapbére, plusz prémium és béren kívüli juttatások. Van, ahol ez éves szinten több tízmilliós pluszt jelent majd, de lesznek olyan vezetők is, akiknél nem hoz majd érdemi változást.

A kormány több tízmilliós fizetésemelésekről határozott. A keddi Magyar Közlöny szerint egyes állami cégek vezetőinek akár bruttó 30 millió forinttal is emelhetik a fizetését éves szinten, a magyarázat szerint azért, hogy közelítsék az állami béreket a piaci fizetésekhez.

Hogy melyik állami cégvezetőnek pontosan mennyivel nőhet a fizetése, az több mindentől függ.

  • A pénzügyi szektorban havi bruttó 5 millió forint,
  • az energia-szolgáltatóknál és a stratégiailag kiemelt cégeknél havi 4 millió forint a legmagasabb vezetőknek adható alapbér,
  • a többi állami cégnél havi 3 millió forint lehet a havi bruttó.
  • Mellé kaphatnak még prémiumot is, az alapbér 20 százalékát.

A pontos fizetés függ a létszámtól, árbevételtől, a saját tőke összegétől és a mérlegfőösszegtől is, de azért a kisebb állami cégeknél is könnyen 2,5-3 millió forint lehet majd a havi bruttó. És mindebben a béren kívül adható juttatások - kajajegy, ruhapénz, céges kocsi, egészségpénztár, stb. - még benne sincsenek.

A szerződéseket október végéig kell megváltoztatni, és a tárcáknak, amelyek a cégeket felügyelik, november közepéig kell arról jelenteniük, hogy a felsővezetők béremelése az adófizetőknek mennyivel is kerül majd többe. A határozatban megadott korlát amúgy elég puha, “különösen indokolt esetben" ugyanis akár túl is léphető például a prémium szintje.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Kétségtelen, a piacon található legjobb szakemberek nem szívesen mennek át az állami szférába, ha nem kapnak megfelelő fizetést, indokolt lehet, hogy az állami felsővezetők versenyképes fizetést kapjanak. Az állami bérek kérdése azonban mindezek ellenére évek óta különösen érzékeny téma. Részben azért, mert a közigazgatásban például közalkalmazottként csak töredékét lehet keresni annak, amit egyes állami vállalatoknál adnak, így már az államnak dolgozók között is jelentős bérfeszültségek vannak. Részben pedig azért, mert például egy rossz hatékonysággal működő, pazarló és nehezen átlátható állami cégnél az adófizetők sem nézik túl jó szemmel, ha a felsővezetők milliókat visznek haza havonta.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 25. csütörtök
Karácsony, Eugénia
52. hét
December 25.
Karácsony 1. napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?