27 °C Budapest

Diákok, figyelem! Fontos határidő közeleg

MTI
2015. július 8. 16:03

Csütörtökig van lehetőségük a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre jelentkezőknek arra, hogy benyújtsák a még hiányzó dokumentumaikat, illetve egyetlen alkalommal módosítsák a korábban megjelölt szakok sorrendjét.

Az Educatio kft. és az Oktatási Hivatal közleménye szerint a diákok a jelentkezéshez, pontszámításhoz szükséges dokumentumokat az e-felvételi dokumentumok menüpontjában tudják feltölteni, és ugyanitt követhetik nyomon a jelentkezéssel kapcsolatos dokumentumok elbírálását is.

Az eljárás során a felvételizőknek egyetlen alkalommal van lehetőségük módosítani a jelentkezéskor megadott képzések sorrendjén, ezt szintén csütörtökig tehetik meg. Az e-felvételi felületén a sorrendmódosítás menüpontban lehet átrendezni a korábban megadott képzéseket. Az elbírálást követően a jelentkező már az új sorrendjét fogja látni. A sorrendmódosítás során csak a jelentkezéskor megadott szakokat lehet átmozgatni, új képzést már nem lehet rögzíteni.

A dokumentumpótlás és a sorrendmódosítás mellett szintén csütörtök a személyes adatok módosításának határideje. Azt tanácsolják, a jelentkező akkor változtasson a képzések sorrendjén, ha nem azok szerepelnek a listában elsőként, ahová a leginkább be szeretne kerülni. Érdemes lehet felcserélni a szakokat akkor is, ha az állami ösztöndíjas képzési forma hátrébb szerepel, mint az önköltséges. A jelentkező a listában szereplő első olyan helyre nyerhet csak felvételt, ahol összpontszáma eléri a meghatározott ponthatárt.

Ha egy megjelölt képzésnél sikertelen volt a jelentkező alkalmassági vizsgája ("nem felelt meg" vagy "nem jelent meg" eredményt kapott), akkor nincs teendő, hiszen az alkalmassági vizsga hiányában nem nyerhet felvételt az adott képzésre. Ha valaki mégsem akar egy képzésre bekerülni, célszerűbb annak visszavonását választani. A visszavonás nem számít bele a sorrendmódosításba, arra ettől függetlenül van lehetőség, a törölt szakok azonban nem befolyásolják az eljárási díj összegét.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A ponthatárokat várhatóan július 23-án este hirdetik ki, azok ezzel egy időben elsőként a felvi honlapján lesznek elérhetők. Azok a felvételizők, akik jelentkezéskor megadták a mobilszámukat, még aznap este SMS-értesítést is kapnak az eredményekről.  A besorolási döntés - amely tartalmazza, hogy mely képzésen kezdheti meg a tanulmányait a felvételiző szeptemberben - legkésőbb augusztus 5-étől az e-felvételi hivatalos iratok menüpontjában lesz elérhető, arról minden jelentkező e-mailben is értesítést kap.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.08.26 10:40
A színtévesztés sokáig észrevétlen maradhat, és előfordul, hogy csak egy pálya- vagy foglalkozás-egé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 3. csütörtök
Hilda
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?