36 év színészi pálya után új hivatást választott Nádasi Erika: ma már egy osztrák hotel konyháján dolgozik.
Az élőmunka-igényes ágazatokban a foglalkoztatás bővítéséhez köti a kormányzat az uniós támogatásokat, a technológiai korszerűsítést célzó gazdaságfejlesztési pályázatoknál viszont nem lesz elvárás az új munkahelyek létrehozása - írja a Napi Gazdaság.
Az évtized végéig a jelenlegi 4,2 millióról ötmillióra szeretné emelni a kormány a foglalkoztatottak számát. Ebben a "munkában" jelentős szerep jut az európai uniós pályázatoknak is. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára szerint ugyanakkor nem lehet minden pályázatnál előírni a foglalkoztatás bővítését, új munkahelyek létrehozását például nem lehet összekapcsolni a technológiai fejlesztéssel.
Be kell azonosítani azokat az iparágakat, amelyek olyan termékeket gyártanak, amivel hazánk a világpiacon is versenyképes lehet, s azt is, hogy ehhez milyen fejlesztésekre van szükség - hívta fel a figyelmet Csepreghy. Szavai szerint az ország munkahely-teremtési ambícióihoz meg kell keresni azokat az ágazatokat, ahol úgy lehet bővíteni a foglalkoztatást, hogy azt ne veszélyeztesse a technológiai fejlődés.
Ahol technológiát akarunk fejleszteni, ott nem várjuk el az új munkahelyek létrehozását, hanem azt kérjük, hogy tartsák szinten a létszámot - jegyezte meg. A helyettes államtitkár szerint a munkahelyteremtést az élőmunka-igényes ágazatokban várják el, ilyen például a mezőgazdaság és a turizmus. Jelentős mértékű azoknak a képzetlen munkanélkülieknek a száma, akiket a mezőgazdaság fel tud szívni. Ezért jelentős támogatást kell adni a kis- és közepes, családi gazdaságoknak, hogy az állattenyésztésben és a növénytermesztésben több munkaerőt tudjanak foglalkoztatni - mondta Csepreghy Nándor.
Elképesztő különbségek: egyes országokban napokat, máshol heteket kell dolgozni ugyanazért a pénzért
A világon hatalmas különbségek vannak a keresetekben: van, ahol gyorsan összejön 1000 dollár, máshol hetekbe telhet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







