A hazai piac elérte azt a kritikus bérplafont, amelyen túl a nemzetközi anyacégek egyszerűen nem hajlandók többet költeni Magyarországon.
Több mint 8 millió forintot is bukhat alkoholproblémái miatt Gesztesi Károly. A TV2 azért írta ki a Jóban Rosszban c. sorozatból, mert az utóbbi időszakban már tarthatatlan volt a helyzet.
A Blikk értesülései szerint alkoholproblémái miatt kiírták a Jóban Rosszban c. sorozatból Gesztesi Károlyt. A bulvárlap egy informátorra hivatkozva azt írja, ez ugyan már régi probléma, de csak az elmúlt pár hónapban fajult el annyira a helyzet, hogy már egyszerűen nem lehetett a szőnyeg alá söpörni a történteket. Hol piásan jelent meg a Füredit alakító színész, hol el sem ment a forgatásra - mondta a stábtag.
- tudta meg a bulvárlap a TV2-től.
A döntés anyagilag is érzékenyen érintheti a színészt, ugyanis a lap szerint ez a szerep volt az egyik legnagyobb bevételi forrása. Gesztesi elvileg 650-700 ezer forint körüli összeget keresett a Jóban Rosszban főszereplőjeként. Ez óvatos becsléssel is 7,8 millió forint évente.
Mit kap az átlag magyar munkavállaló, ha kirúgják?
Mivel Gesztesi Károlynak vélhetően vannak más kötelezettségei, tehát bevételei is, így nem fog majd "éhen halni". A legtöbb magyar munkavállaló viszont maximum álláskeresési járadékra, ismertebb nevén munkanélküli segélyre lehet jogosult, ha elveszíti a munkáját.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az álláskeresési járadékot az igénylés napjától kezdik el folyósítani 2015-ben is, viszont az új Munka Törvénykönyve alapján már lecsökkentett időtartamig kaphatják meg a munkanélküliek, ez pedig 90 napot jelent.
Ráadásul ez is csak azoknak jár, akik az igényléstől számítva visszamenőleges három évben legalább 360 napig dolgoztak, vagyis rendelkeznek jogosultsági idővel (az az időtartam, amikor a munkavállaló folyamatos munkaviszonnyal rendelkezik).
Leépítés jön egy német autóipari cég magyarországi vállalatánál: rengeteg dolgozó kerülhet az utcára
200 fejlesztési pozíció megszüntetését tervezi magyarországi működésében a thyssenkrupp Automotive Technology
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







