13 °C Budapest

Ciki: nem megy az angol az informatikai vállalkozásoknál

2015. február 25. 10:57

Vannak, akik szerint az informatikusok a legkeresettebbek az európai és a magyar munkaerő-piacon (bár a hivatalos uniós statisztikák nem egészen ezt mutatják). Csak remélni tudjuk, hogy informatikusaink jobban beszélnek angolul, mint az elvileg őket képviselő Informatikai Vállalkozások Szövetségének munkatársai.

Érdekes folytatása lett hétfőn megjelent

Top 10: ezek a legkeresettebb szakmák most Magyarországon

című cikkünknek.

Cikkünk az EURES (az Európai Bizottság munkaerőpiaci portálja) adatai alapján született. Az EURES nemzetközileg elismert, hiteles szervezet, honlapjának adatait Európa-szerte felhasználják, munkáltatók, munkaadók és persze újságírók is.

Másfél nappal a cikk megjelenése után közleményt adott ki az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ). A szervezet szerint cikkünk "erősen félrevezető", mivel azt sugalljuk, hogy a felsorolt szakmákba keresnek munkavállalókat, holott az írások által is idézett forrás ennek éppen ellenkezőjét állítja.

Az informatikai vállalkozók szerint a cikk által is idézett EURES Magyarországra vonatkozó felmérése a munkaügyi központokban regisztrált munkanélküliek által vágyott munkalehetőségeket sorolja fel - tehát a top 10 lista arról szól, hogy akik nem tudnak elhelyezkedni, azok mivel foglalkoznának, melyek azok a szakmák, amelyekben nem lehet elhelyezkedni.

Ők egyébként - természetesen - úgy látják, hogy az informatikai szakemberek a legkeresettebbek Európában és Magyarországon is.

Ezzel szemben az igazság az, hogy

Az informatikai vállalkozóknak nagyon nincs igazuk, vagy inkább csak egyszerűen nem tudnak angolul. Cikkünkben a 10 legkeresettebb foglalkozás Európában című statisztikát mutattuk be, azokat a foglalkozásokat, amelyeket a munkáltatók a leginkább keresnek - és nem azokat, amikre a dolgozók leginkább vágynak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A lista címe az EURES oldalán az, hogy Top 10 of the most required occupations in Europe, azaz

A tíz legkeresettebb foglalkozás Európában

Ahogy cikkünkben is írtuk, és ahogy azt  a Pénzcentrumnak az EURES hivatalosan is megerősítette (lásd az alábbi galériában), azokat a szakmákat sorolják ebben a listában, amelyek a munkáltatók által a legkeresettebbek, és nem a munkanélküliek által vágyott munkalehetőségeket.

Érdekes is lenne, ha a legtöbb munkanélküli arra vágyna, hogy mondjuk gyengeáramú szerelő, járművezető, vagy épp (a magyar listáról csemegézve) kamionsofőr, takarító, vagy épp fémmegmunkálógép-beállító legyen.

Nyilván az informatikusok is keresett szakemberek, az informatika nehéz szakma, talán némi angoltudás sem árt hozzá. Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy az Informatikai Vállalkozások Szövetségénél nincs meg még ez az alapfokú nyelvismeret sem - csak bízunk benne, hogy az alaptalan és felrevezető vádaskodás helyett inkább a szakmai angolt gyakorolják.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem