Ennyibe került eddig a közmunkaprogram

MTI
2014. június 27. 08:30

Az idén eddig 171 ezren vettek részt a közmunkaprogramban, miközben a kormányzati célkitűzés szerint az idén havonta átlagosan 200 ezer közmunkás foglalkoztatását biztosítják, és erre 183,8 milliárd forintot terveztek a költségvetésben - írta a Napi Gazdaság.

A lap pénteki számában a Belügyminisztérium tájékoztatása alapján számoltak be arról, hogy a tárcának július elsejéig kell felmérnie, hogy van-e szükség havi 200 ezernél több közmunkában foglalkoztatottra, illetve felmérnie a lehetőségét a határozatlan idejű közmunkaszerződésekre.

A lap felidézi, hogy a közmunkaprogramban 2011-ben 35 ezren, 2012-ben 271 ezren, 2013-ban pedig 387 ezren vettek részt. Ennek megfelelően a Munkaerőpiaci Alapból az indulás évében 64 milliárd, majd 137,5 milliárd, illetve 158,8 milliárd forintot fordítottak erre a célra. Tavaly azonban ezt az összeget további 26,1 milliárd forinttal ki kellett egészíteni, hogy biztosítani lehessen a kiemelkedő számú közfoglalkoztatás finanszírozását, amely így 179,9 milliárd forintot tett ki.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 24. 20:31