28 °C Budapest

Megvan, hol kell dolgozni ahhoz, hogy sokat keressünk

Pénzcentrum
2014. június 19. 11:31

Magyarországon a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél az átlagkeresetek 2,4 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest.

2014. január-áprilisban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 232 300 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 249 600, míg a közszférában 201 300 forintot kerestek. A nem közfoglalkoztatás keretében foglalkoztatottak bruttó keresete a nemzetgazdaságban átlagosan 245 800, a költségvetésben dolgozóké 234 400, a nonprofit szervezeteknél pedig 226 100 forint volt. A közfoglalkoztatottak átlagosan 77 500 forintot kerestek. A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (504 700 forint), ezt az információ és kommunikáció (470 200 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (399 000 forint).

A legkevesebbet a humán-egészségügyi, szociális ellátás (136 800 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (153 300 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (167 100 forint) ágakban dolgozók kerestek.

2014. január-áprilisban a költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 215 ezer fő - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült. A költségvetési szférában az erre jogosultak átlagosan 10 200 forintot, a nonprofit szervezeteknél 9 700 forintot kaptak ezen a címen.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 152 200 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 102 500, a szellemi foglalkozásúaké 208 000) forint volt, 2,4 százalékkal magasabb, mint 2013. január-áprilisban. A családi kedvezmények 2014. évi változása további 0,8 százalékpontos emelkedést eredményezett a nettó keresetek előző évi átlagához képest. Ezt figyelembe véve a nettó kereseti átlag 158 900 forintra becsülhető.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A közfoglalkoztatottak átlagkereseti adatait figyelmen kívül hagyva a nemzetgazdaságban 6,5, a versenyszférában 5,2, a költségvetés területén 10, a nonprofit szervezeteknél 8,4 százalékkal nőttek a keresetek 2013. január-áprilishoz viszonyítva.

2014. január-áprilisban a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek 0,7 százalékponttal kevésbé emelkedtek, mint a keresetek.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 25. 19:19