Nyugdíj előtt álló nők tízezrei használták ki a lehetőséget

MTI
2014. január 9. 12:15

Több mint százezer nő vette igénybe azt a kedvezményt, amely életkortól független nyugdíjba vonulást tesz lehetővé 40 év munka után - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján.

Soltész Miklós elmondta, 2011. január elsejétől vezették be a kedvezményt, a döntés helyességét a számok igazolják: 2011-ben 48 ezren, 2012-ben 29 ezren, tavaly pedig 25 ezren éltek a lehetőséggel.

A program tovább folytatódik, előreláthatóan az idei évben havonta több mint 2 ezer nő igényli majd az ilyen kedvezményes nyugdíjat - tette hozzá.

Soltész Miklós közölte, a kormány foglalkoztatási programmal kíván azoknak a nőknek is segíteni, akiknek a kedvezmény igénybevételéhez már kevesebb mint egy év hiányzik, elmúltak 55 évesek és nem dolgoznak. A tavaly novemberben elindított program szerint ha valaki foglalkoztatja őket, akkor 10 hónapon keresztül támogatja a kormány a munkaadót a garantált bérminimum akár 125 százalékával. Ez az összeg január elsejétől 147 ezer 500 forint - mondta.

Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetője arról beszélt, hogy a "nők 40" kedvezmény a nyugdíjrendszer stabil, jól bevált elemévé vált. Mint megjegyezte, a kedvezmény igénybevételénél a munkába beleszámít a gyermekneveléssel töltött idős is.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.30 18:35
Válaszolj magadnak őszintén! – Tudod, hogyan kellene reagálnod egy helyzetben, mégsem azt teszed? –...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 6. 18:31