Gyakorlattal könnyebben helyezkednek el a fiatalok

MTI
2013. november 28. 13:24

Munkatapasztalattal lényegesen könnyebben tudnak elhelyezkedni a pályakezdő fiatalok, mint azok a társaik, akik gyakorlat nélkül próbálnak meg munkát találni - mondták a fiatalok foglalkoztatási lehetőségeinek témájában tartott csütörtöki budapesti konferencia előadói.

Székely László, az alapvető jogok biztosa az intézménye által indított projektvizsgálatot ismertető rendezvényen arról beszélt, hogy Európában vészesen nő a munkanélküli fiatalok aránya. Bár Magyarország viszonylag szerencsés helyzetben van, a hivatal mégis indokoltnak tartotta, hogy foglalkozzon a kérdéssel. Azt mondta, a vizsgálat eredményei arra mutattak rá, hogy sokszereplős, összetett társadalmi problémáról van szó, nemcsak a foglalkoztatáspolitikával foglalkozó közigazgatási szervek, hanem az oktatási rendszer tevékenységét is elemezni kell.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a munkáltatók szívesebben foglalkoztatják azokat a fiatalokat, akiknek már van legalább néhány hónapos munkatapasztalatuk. Felhívta a figyelmet arra, hogy azok a kormányzati intézkedések és programok eredményesek, amelyek a gyakorlat megszerzését célozzák, például azzal, hogy kedvezményekkel, bérjárulék-elengedéssel ösztönzik a munkaadókat a fiatalok foglalkoztatására.

A tapasztalatok azt támasztják alá - mondta -, hogy a fiatalok elhelyezkedésénél kulcskérdés a megszerzett gyakorlat. A munkáltatóknak nyújtott kedvezményekkel foglalkoztatott fiatalok kétharmada később is munkaviszonyban marad.

Az államtitkár hangsúlyozta: Európa-szerte komoly gondot és nagy kihívást jelent, hogy a fiatalok jelentős része - átlagosan mintegy 23 százaléka - munkanélküli. A felmérések azt mutatják, hogy Magyarországon elsősorban a csak közép-, és alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezők találnak nehezen munkát, az általános iskolát el nem végzőket pedig szinte reménytelen visszavezetni a munka világába.

Czomba Sándor az egyik legfontosabb feladatnak a megelőzést nevezte. Képzésekre van szükség, mivel e nélkül újratermelődik a munkanélküliség. A szakképzéseket, a felnőttképzéseket és a felsőfokú képzéseket a munkaerőpiachoz a lehető legközelebb kell vinni - tette hozzá.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkára is az oktatás és a munka világa közötti minél szorosabb kapcsolat szükségességére és a gyakorlatorientált képzések fontosságára hívta fel a figyelmet. Kiemelte: az oktatási intézményeknek fontos volna munkaerő-piaci előrejelzéseket kapniuk arról, milyen képzésekre lesz szükség négy-öt év múlva. Egy-egy új képzés akkreditációja, elindítása ugyanis a legjobb esetben is fél évet, de inkább másfél évet jelent.

Az idegennyelvi képzésről szólva a helyettes államtitkár azt mondta, hogy a szaknyelvi ismeretek bővítésében is van felelőssége és lehetősége a felsőoktatásnak.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.08.26 10:40
A színtévesztés sokáig észrevétlen maradhat, és előfordul, hogy csak egy pálya- vagy foglalkozás-egé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 31. hétfő
Erika, Bella
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?