Ötmilliós bírság szerzőijog-sértések miatt

Pénzcentrum
2013. október 14. 11:02

Várhatóan mintegy ötmillió forint bírságot szab ki adathordozókkal kapcsolatos szerzőijog-sértések miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), miután ellenőrző akciója során több mint félszáz alkalommal tapasztalt jogsértést.

A NAV az MTI-vel azt közölte: a hamisítványok és a jogdíj megfizetése nélkül forgalmazott termékek (CD-k, DVD-k, pendrive-ok, mobil és egyéb eszközökhöz való memóriakártyák) kiszűrése érdekében nagyszabású akciósorozatot hajtott végre október első hetében Budapesten és Pest megye területén.

Kiemelték, hogy az ilyen termékeket forgalmazó kereskedelmi egységekkel szemben súlyos versenyhátrányba kerülnek a legális, jogkövető magatartást tanúsító vállalkozások, továbbá az illegális beszerzés miatt adóbevételektől esik el a központi költségvetés.

A pénzügyőrök és a revizorok az ellenőrzéseket meghatározott helyszíneken, összehangoltan hajtották végre, illetve webáruházakon keresztül értékesített termékeket is vizsgáltak.

A 321 ellenőrzés során 55 alkalommal tapasztaltak jogsértést: 31 esetben szerzői jogokhoz kapcsolódó szabálysértést állapítottak meg, illetve két esetben bűncselekmény elkövetésének gyanúja merült fel. A vizsgálatok nyomán várhatóan 4 millió 740 ezer forint bírságot szabnak ki.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A NAV a továbbiakban is kiemelten ellenőrzi a különféle adathordozók kereskedelmét a jogsértések megakadályozása érdekében - zárul a közlemény.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 26. péntek
Karácsony, István
52. hét
December 26.
Karácsony 2. napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 26. 18:08