Kiderült: ennyivel nő a tanárok fizetése

Pénzcentrum
2013. július 10. 11:21

Fontos információkat mondott el a pedagógusok béremeléséről szerdai sajtótájékoztatóján Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

A miniszter elmondta: a kormány számításai szerint 150 ezer pedagógusnál pozitív változás jön a bérezésben a 2013/14-es tanévtől. 34 százalékos bérnövekedést prognosztizálnak a pedagógusoknál, akik a fizetésemelést az októberben érkező fizetésükkel kapják majd meg. 2017-ig minden év szeptemberében várható béremelés. A tárcavezető elmondta azt is, hogy a teljes pedagógus-életpályamodell tervezett béremelésének 50 százaléka helyett 60 százalékkal emelik meg az illetményeket már szeptembertől.

Fotó: Portfolio.hu


A jelenlegi 160 ezer forint helyett 2017-re 260 ezer forint fölött lesz egy főiskolai végzettséggel rendelkező, 12 éve tanító egri pedagógus havi bruttó fizetése - mondta el a miniszter, aki hozzátette, hogy városonként különbözhetnek ezek a számok.

1450 pedagógus ugyanakkor olyan "kiugró" fizetéssel rendelkezik, hogy ők biztosan nem számíthatnak fizetésemelésre (például túlórapénzük, jutalmuk miatt).

Fotó: Portfolio.hu

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 13. szombat
Antal, Anett
24. hét
Június 13.
Vasutasnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 13. 19:17