Erre nagyon figyelj oda a következő napokban, százezreket érint

Pénzcentrum
2013. január 28. 13:05

Január 31-ig kell nyilatkozniuk a magánszemélyeknek arról, kérik-e vagy sem a munkáltatójuktól, hogy számoljon el az adóhatóság felé a tavalyi jövedelmükkel. Kétségkívül ez a legkényelmesebb módja az adóbevallásnak, a munkáltatóknak azonban nem kötelező ezt a kérést teljesíteniük. Nem árt tisztában lenni azzal sem, hogy ki választhatja és ki nem ezt a fajta adóbevallási lehetőséget.

Több mint 4 millió magánszemélynek kell a 2012-ben szerzett jövedelméről valamilyen módon számot adni. A napokban mintegy 3,9 millióan kapják meg postai úton a személyijövedelemadó-bevallási csomagot a NAV-tól. Azt, hogy ki milyen egységcsomagot kap, a tavaly benyújtott bevallás típusa és az adóhatóság rendelkezésére álló információja alapján dől el.

Nem kap adócsomagot az a 680 ezer magánszemély, aki tavaly a munkáltatóját bízta meg bevallása elkészítésével. Az a 710 ezer magánszemély, aki elektronikusan az Ügyfélkapun keresztül küldte el bevallását, elektronikus értesítést kap tárhelyére.
Messze a legkényelmesebb adóbevallási mód, ha a munkáltató vállalja, hogy elkészíti a magánszemély adóbevallását. A munkáltatóknak azonban ezt nem kötelező megtenniük, szabadon dönthetnek, vállalják-e a feladatot vagy sem.

Aki azt szeretné, hogy a munkáltatója készítse el a bevallását, annak január 31-ig írásban kell azt kérnie a munkáltatójától. (12NY29 jelű nyilatkozat). A szerencsés adózóknak ezután már nincs más teendőjük, munkáltatójuk megállapítja meg és bevallja a magánszemély jövedelmét, illetve az azt terhelő adót, utóbbit megfizeti, ha szükséges, túlfizetés esetén pedig visszatéríti az adókülönbözetet a magánszemélynek. Mindezek elszámolásáról bizonylatot állít ki a magánszemély számára.

A munkáltatónak időben tájékoztatnia kell a magánszemélyt arról, ha nem vállalja az adójának megállapítását. Ha a munkavállaló nem kéri a munkáltatói adómegállapítást, arról is nyilatkoznia kell (12NY30 jelű nyilatkozaton).
Az adó elszámolását vállaló munkáltató lehet a társas vállalkozás, a polgári jogi társaság is, amellyel a munkáltatói adómegállapítást kérő nyilatkozattétel napján a magánszemély tagi jogviszonyban áll, feltéve, hogy e napon nem áll más kifizetővel munkaviszonyban, és tagi jogviszonya alapján a társas vállalkozásnál, illetve a polgári jogi társaságnál díj ellenében személyes közreműködésre köteles.

Fő szabály szerint az a magánszemély kérheti az adó megállapítását, aki az adóévben kizárólag az adó elszámolását vállaló munkáltatótól szerzett bevételt, amelyet a nyilatkozat hiányában önadózóként köteles lenne bevallani. Az is jogosult erre, aki több munkahelyen dolgozott, ha a munkaviszonya egymást követően fennállt, és a munkaviszony megszűnéséről szóló igazolást átadja az adó elszámolását vállaló munkáltatónak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A költségvetési szerveknél dolgozók közül azok élhetnek a kedvező lehetőséggel, akik az adóévben kizárólag ugyanazon illetményszámfejtő helyhez tartozó kifizető(k)től szereztek jövedelmet. Azok is kérhetik a munkáltatói adómegállapítást, akik tavaly munkaviszonyuk mellett még adóköteles társadalombiztosítási, családtámogatási ellátásban, önkéntes tartalékos katonai szolgálatot teljesítők illetményében, a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény alapján folyósított ellátásban részesültek. Nem zárja ki a munkáltatói adómegállapítást, ha a magánszemély adókedvezményt érvényesít, az adójáról önkéntes kölcsönös pénztári nyilatkozatban rendelkezik. Az említett kifizetésekről, illetve az adókedvezményekről szóló igazolásokat át kell adni a munkáltatónak.

Nem kérheti a munkáltatói adómegállapítást az, aki önadózóként kötelezett a bevallás benyújtására, illetve, ha nyugdíj-előtakarékossági nyilatkozat alapján adójának átutalásáról rendelkezik, illetve, ha a biztosítások kedvezménye, valamint az önkéntes kölcsönös egészségpénztári egyéni számláján lekötött összeg miatt levont, kiutalt adó növelt összegű bevallására és megfizetésére köteles. Ugyancsak kimaradnak a kedvező adóbevallási lehetőségből azok, akik a nyugdíj-előtakarékossági számláról nem-nyugdíj szolgáltatásként felvett összeg vagy a nyugdíj-előtakarékossági számla tartós befektetési szerződéssel történő átalakítása miatt a kiutalt adó növelt összegű bevallására és megfizetésére kötelesek.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.06 12:30
Miről szól ma a szervezetfejlesztés? 2026 elején sokféle válasz kering erre a kérdésre: új módszere...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 7. szombat
Tódor, Rómeó
6. hét
Február 7.
A házasság hete
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?