-2 °C Budapest

Jó hír a kisgyermekeseknek! Így dolgozhatnak kedvezményesen

Pénzcentrum
2013. január 25. 11:47

Kiemelt adókedvezményt vehetnek igénybe a munkáltatók január elsejétől a gyedről, gyesről visszatérők foglalkoztatása esetén. A kedvezmény időtartamára vonatkozó szabályok azonban nem egyszerűek, azok könnyebb megértését példával segíti honlapján közzétett tájékoztatójában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A munkahelyvédelmi akcióterv egyik fontos eleme, hogy a gyermekgondozási díj (gyed), a gyermekgondozási segély (gyes), valamint a gyermeknevelési támogatás (gyet) folyósítását követően foglalkoztatott munkavállalók után kevesebb szociális hozzájárulási adót (szocho) kell fizetniük a munkáltatóknak. A szabályozás a különféle kormányzati tájékoztatások során úgy egyszerűsödött le, hogy a munkáltatók 3 évig vehetnek igénybe kedvezményt az érintett munkavállalók alkalmazása esetén, a tényleges törvényszöveget értelmezve ez nem ennyire egyszerű.


A foglalkoztatás első két évében a bruttó munkabér, de legfeljebb 100 ezer forint 27 százalékának, a harmadik évben pedig a 14,5 százalékának megfelelő kedvezmény vehet igénybe a munkáltató a szociális hozzájárulási adóból. Ez lényegében azt jelenti, hogy az első két évben bruttó 100 ezer forint jövedelemig nem kell megfizetni a szochot, a foglalkoztatás harmadik évében pedig 27 százalék helyett csak 12,5 százalék terheli az első 100 ezer forintot. A részkedvezmény teljes egészében megilleti a kifizetőt azokban a hónapokban is, amelyekben a kedvezményezett foglalkoztatás első két éve, illetve harmadik éve véget ér.

 

Igazolás kell a kedvezményhez
A kedvezmény igénybe vételéhez a munkavállalóknak rendelkezniük kell az anyasági támogatás folyósításának megszűnésére vonatkozó igazolással. A dokumentumot az ellátásban részesülő kérelmére az anyasági ellátást folyósító egészségbiztosítási szerv, társadalombiztosítási kifizetőhely, kincstár, vagy családtámogatást kifizető hely állítja ki.

A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló jogszabály úgy fogalmaz, hogy a kisgyermekeseket az anyasági ellátások folyósításának megszűnését követő hónaptól számított 45. hónap végéig, de legfeljebb 3 évig lehet kedvezményes szociális hozzájárulási adó megfizetése mellett foglalkoztatni. A kedvezmény 2013. január 1-jétől érvényesíthető, de a kifizető az után a kisgyermekes munkavállaló után is igénybe veheti, akit 2012. december 31-én már foglalkoztatott.

Abban az esetben, ha a foglalkoztatás 2013. január 1. előtt kezdődött, a "kedvezményezett" foglalkoztatási időtartam onnan számítandó, amikor az anyasági ellátás lejártát követően, illetve az ellátás igénybevétele mellett a foglalkoztatás megkezdődött. A folyósítás megszűnésének hónapja az a hónap, amelyre utoljára az anyasági ellátások valamelyike a foglalkoztatott személyt megillette. Ha a munkavállalónak az anyasági ellátások közül több is járt, a határidőt a később folyósított anyasági ellátás megszűnésétől kell számítani.

Példák:
a) Egy kft.-nél 2005. március 15-től munkaviszonyban álló munkavállaló 2010. december 31-ig gyermekgondozási segélyben részesült. A gyes lejártát követően a munkavállaló után - a jogvesztő határidőre tekintettel (45 hónap) - legfeljebb 2014. szeptember 30-ig érvényesíthető adókedvezmény. A kedvezményezett foglalkoztatás kezdő időpontja 2011. január 1., így a munkáltató 2013. január 1-jétől - a kedvezményezett foglalkoztatás harmadik évére - 2013. december 31-ig 14,5 százalék mértékű adókedvezmény igénybevételére jogosult.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1,5 millió forintot igényelnél, 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 929 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 958 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

b) Az előző példában szereplő munkavállaló munkaviszonya 2013. július 31-én megszűnik, majd 2013. november 1-jétől újabb munkaviszonyt létesít. A kedvezményezett foglalkoztatás első éve az új munkáltatónál 2013. november 1-től kezdődik, ezért a kedvezmény mértéke 27 százalék, de ezt a munkáltató - a jogvesztő határidőre tekintettel - csak 2014. szeptember 30-ig jogosult igénybe venni.

c) Egy munkavállaló 2009. október 1-jétől gyes folyósítása mellett napi 4 órában dolgozik. Mivel a kedvezményezett foglalkoztatás három éve 2012. szeptember 30-án lejárt, a munkáltató a munkavállaló után a gyes folyósítására tekintettel kedvezményt nem vehet igénybe.

Az adóhatóság felhívja a figyelmet arra, hogy az új adókedvezmények sem egymással, sem más, a szociális hozzájárulási adókból érvényesíthető kedvezménnyel nem vonhatók össze. Ez azt jelenti, hogy az új kedvezmények sem a START PLUSZ, START EXTRA, START BÓNUSZ, sem a Karrier Híd Program megvalósítását, sem a munkabérek nettó értékének megőrzését célzó adókedvezménnyel együttesen nem érvényesíthetők.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrbonbon  |  2023.12.03 00:01
DIGITAL NOMAD With more remote work options, people are moving from place to place, living in a nom...
perfekt  |  2023.11.28 14:18
Az anyaság kihívásokkal teli, ám lenyűgöző utazás, amely gyakran megváltoztatja az élet minden terül...
hrdoktor  |  2023.11.27 07:52
A férfiak vitamin- és ásványi anyagszükséglete kissé eltér a nőkétől. Nézzük, mire kell különösen fi...
vezetoi-coaching  |  2023.11.26 11:01
Nem tudom, Neked hogyan jár az agyad, nekem, ha nem lenne a világ tele triggerrel, itt se lennék, ne...
laskainelli  |  2023.11.22 19:44
A párkapcsolatokban való kommunikáció rendkívül fontos ahhoz, hogy egészséges és tartós legyen egy k...
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 3. vasárnap
Ferenc, Olívia
48. hét
December 3.
Advent (2.)
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem