Hónapokig nem kapnak pénzt a Nemzet Színészei, több idős és beteg színésznek komoly érvágás, hogy még nem utalták el a félmillió forintot - írja a Blikk.
A napilap cikke ismerteti, hogy akár három hónapig is pénzük nélkül maradhatnak a Nemzet Színészei. A címmel járó havi 500 ezer forintos juttatást már januárban sem kapták meg, erről a folyósító Emberi Erőforrások Minisztériuma illetékes államtitkársága csak december végén értesítette a tizenkét színészlegendát.
A nekik küldött levélben azt írják, hogy három hónapnyi pénzt kapnak majd egy összegben, ami azt jelentheti, hogy márciusig csúszik az átutalás.
A Nemzet Színészei előreláthatólag még januárban megkapják az őket megillető juttatást - közölte később az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.
A tárca közleménye emlékeztet, hogy a kifizetések várható csúszásáról még tavaly decemberben levélben értesítették az érintetteket.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A tizenkét Nemzet Színészének járó juttatást évek óta a Nemzeti Színházzal kötött támogatási szerződés keretében fizeti ki a Magyar Állam. "A havi nettó 630 ezer forintos járadék átutalásához szükséges megállapodást azonban a hatályos jogszabályok értelmében minden évben újra kell kötni, amire azonban csak a költségvetési törvény elfogadása után kerülhet sor" - olvasható a dokumentumban.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







