Több milliárdos kárt okoztak a győri fémhulladék-kereskedők

MTI
2013. január 11. 13:35

Nemzetközi nyomozócsoport számolta fel azt a fémhulladék-kereskedő bűnszervezetet, amely több uniós állam költségvetését is megkárosította, az eddigi adatok szerint több mint hatmilliárd forint értékben - számoltak be az ügy magyar, szlovák és cseh nyomozószerveinek képviselői pénteki sajtótájékoztatójukon, Budapesten.

A gyanúsítottakra hétfő hajnalban csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága és a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség. Az akcióban mintegy kétszázan vettek részt, köztük a Terrorelhárítási Központ munkatársai.

Az ügynek 19 magyar állampolgárságú gyanúsítottja van, közülük 15-en előzetes letartóztatásban vannak, egy jogerős szabadságvesztését tölti, további három ember ellen pedig körözést adtak ki - ismertette Csiszár Csaba, a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóság vezetője.

Csiszár Csaba elmondta azt is, hogy a hétfői akció során 19 nagy értékű autót, köztük Bentley-t, Maseratit foglaltak le összesen 230 millió forint értékben, továbbá 62 millió forintnyi készpénzt és ékszereket, a széfekből pedig 6 kilogramm aranyat.

Sors László, a NAV bűnügyi elnökhelyettese arról számolt be, hogy a győri család tagjaira épülő bűnszervezet azt játszotta ki, hogy fémhulladékot szállítottak Magyarországról szlovák és cseh végfelhasználóknak. Mivel Magyarországon már bevezették a fordított adózást, a csoport olyan tagállamot keresett a csaláshoz, ahol az unióban általános szabályok érvényesek, így az eladásból bruttó árbevétel keletkezett. A láncba beiktatott stróman cégek azonban nem fizették be ez után az általános forgalmi adót, így a bevétel teljes egészében az irányítóknál landolt.

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője arról beszélt, hogy a nyomozásban részt vevő államok szerződést kötöttek egymással, amely lehetővé tette a közvetlen információáramlást és azt is, hogy összehangolt akciókat hajtsanak végre. A most eredményt elérő nyomozócsoport már a második, az első a futballban kirobbant bundabotrány miatt jött létre.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Takács Péter, Győr-Moson-Sopron megyei főügyész azt mondta: a konkrét ügyet három évvel ezelőtt kezdték el feldolgozni, miután feltűnt, hogy a társaság hirtelen vagyonosodni kezdett. Folyamatosan konzultáltak a vámhivatallal és az adóhivatal munkatársaival, akkor azt gyanították, hogy fiktív számlákkal dolgozik a család. Később kiderült, hogy úgynevezett körhintacsalást követnek el. Ennek lényege, hogy az elkövetők azt használják ki, hogy áfától és hozzáadott érték adótól mentes ezeknek a termékeknek a kereskedelme. Mint mondta, csak Szlovákiában erre a célra 20 stróman céget hoztak létre.

Tibor Gaspar, a Szlovák Rendőri Testület elnöke, országos rendőr-főkapitány szerint a szlovák költségvetést 21 millió eurós (6,2 milliárd forintos) kár érte. Összesen 555 adóköteles tranzakcióról van szó az ügyben, 112 millió euró átutalásával. A koordinált szervezet elsősorban rezet szállított négy felvásárló cégnek.

Vladimir Kram, a cseh rendőrség Korrupcióellenes és Gazdaságvédelmi Hivatalának igazgatóhelyettese ugyancsak dicsérte a nemzetközi nyomozócsoport munkáját. Ismertetése szerint a csoport Csehországban 5 gazdasági társaságon keresztül 80 millió korona (920 millió forint) értékben követett el adócsalást, ezzel összefüggésben 8 embert fogtak el.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.16 13:36
A napokban egy nagyvállalatnál jártam. Versenypiacon működő, erősen teljesítményorientált szervezet,...
hrdoktor  |  2026.02.10 11:49
Előfordul, hogy nem is vagyunk megfázva, mégis el van dugulva az orrunk, alig kapunk levegőt – mi mi...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 25. szerda
Géza
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 25. 17:29
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom