Változhat a szocpol rendszere, a jelenlegi a kiváltságosoké

Pénzcentrum
2012. augusztus 2. 17:28

Átgondolná a szociálpolitikai támogatás (szocpol) rendszerét, a nyugdíjak meghatározásánál figyelembe venné a felnevelt gyermekek számát, ellenben nem büntetné a gyermekteleneket, és bevezetné a nagycsaládos-igazolványt Orbán Viktor kormányfő családpolitikai tanácsadója, Révész Máriusz, aki minderről a csaladhalo.hu portálon megjelent interjúban beszélt.

Át kell gondolni a szocpol rendszerét, mert a jelenlegi feltételekkel nagyon kevesen tudják igénybe venni - jelentette ki Révész Máriusz. Hozzátette: olyan feltételeket kell teremteni, hogy a családok munka mellett is szívesen vállaljanak gyereket, és ne azt érezzék, hogy ebbe bele fognak rokkanni.

Kiemelte, hogy egyrészt a gyermeket nevelni képes családoknál nagymértékben ösztönözni kell a gyermekvállalást, másrészt a nehéz helyzetben lévő, sokgyerekes családok esetében meg kell teremteni annak módját: a gyerekek úgy nevelkedjenek fel, hogy hasznosan tudjanak bekapcsolódni a társadalom életébe.

Révész Máriusz azon meggyőződésének is hangot adott, hogy a nyugdíjak meghatározásánál is figyelembe kellene venni a felnevelt gyerekek számát, hiszen az ő gazdasági teljesítményük tartja fenn a nyugdíjrendszert. Kifejtette: nem arról van szó, hogy "büntetem azokat, akik nem neveltek gyereket, csupán a hasznosságát kell elismerni a gyermekvállalásnak". Most ugyanis jelentős hátrányban vannak a gyermeket nevelők, különösen az édesanyák.

"Ha azt mondom, hogy a nyugdíjrendszerben ne 42 ezer forintot kapjon a hét gyermekét felnevelő családanya, hanem kapjon, mondjuk 90 ezret, akkor ő nem előnybe kerül, hanem egyszerűen csak a jelentős hátrányát mérsékeljük, amit egyébként a gyermeknevelés miatt szenvedett el" - mondta a kormányfő családpolitikai tanácsadója. Ezek alapján úgy tűnik, mintha kezdene a feledés homályába merülni a Népesedési Kerekasztal nyugdíjkoncepciója, amely kifejezetten hátrányosan érintené a gyermekteleneket, de még az egygyermekeseket is.

Mint arról a Pénzcentrum.hu több alkalommal is beszámolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi vitára bocsátott Új Baby Boom - A középosztály gyermekvállalási forradalma című vitaanyag legfőbb megállapítása, hogy a nyugdíjrendszer fenntarthatóságához minden jelenleg aktív korúnak legalább egy járulékfizetőt kellene maga mögé állítania. A Nemzetgazdasági Minisztérium által felkarolt új nyugdíjrendszer figyelemmel lenne arra, hogy valaki állított-e a helyébe járulékfizető utódot.

A javaslat szerint a nyugdíj megállapításának alapját a biztosított idő alatt összegyűjtött pontok, a mindenkori átlagbér és a várható átlagos élettartam képeznék. Az egygyermekesek pontszámait 26 százalékkal csökkentenék, a gyermektelenek pontszámaiból pedig 38 százalékot vonnának le. Ezzel szemben három gyermek esetén 15 százalékkal, négy gyermeknél pedig 24 százalékkal növelnék a pontszámot.

A rendszer legnagyobb vesztese az a több tízezer meddő pár lenne, amely akár éveken keresztül is küzd azért, hogy gyermeke szülessen, mégis egy kalap alá venné őket a kormány azokkal, akik saját elhatározásukból nem állítanak maguk mögé járulékfizetőt.

Ha nincs megfelelő lakás, nem lesz több gyermek

Véleménye szerint, ha bizonyos családoknak nem adnak lehetőséget arra, hogy nagyobb lakásba költözzenek, akkor nem fogják vállalni a második, harmadik vagy akár az első gyermeket sem. Ezért kulcskérdés, hogyan tudják lakáshoz segíteni a gyermeket vállaló vagy vállalni kívánó-tervező házaspárokat. Kiemelte: meggyőződése, hogy meg kell találni arra a költségvetési forrásokat, hogy ezt nagyon jelentősen megerősítsék, mert ha a lakáskérdés rendezetlen, nem fognak több gyermeket vállalni a családok.

2012. január 1-jén lépett életbe az új, a 2001-eshez képest gyökeresen átalakított szociálpolitikai támogatási rendszer, évtizedek óta ismert nevén a szocpol. A kizárólag új, 2010. január 1. után kiadott építési engedéllyel rendelkező új lakás építésére vagy e dátumot követően kiadott használatbavételi engedéllyel rendelkező új lakás megvásárlására igényelhető támogatást jelenleg csupán két banknál igényelhetik azok, akik jogosultak a támogatásra.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az igényelhető állami támogatások köre:

• lakásépítési támogatás,
• megelőlegezett lakásépítési támogatás,
• utólagos lakásépítési támogatás.
Az állami támogatásokhoz kapcsolódó célok köre:
• építési engedéllyel rendelkező új lakás építése,
• az alapozástól kezdődően teljesen újonnan épített, vagy emeletráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel megvalósuló lakóegység
• használatbavételi engedéllyel még nem rendelkező lakás tulajdonjogának a használatbavételi engedély megszerzése előtt történő átruházása esetén, ha az építkezés 2010. január 1-jét követően kiadott építési engedély alapján történt, úgy a lakás építése (félkész lakás vásárlás),
• használatbavételi engedéllyel rendelkező új lakás vásárlása,

A legfontosabb ismérv, hogy a szocpol csak azon lakások és ingatlanok megvásárlása vagy építése esetén jár, melyeknek a lakás teljes nettó alapterületére jutó négyzetméterára (telekár nélkül) nem haladja meg a 300 ezer - alacsony energiafogyasztású (passzív ház) lakás esetén pedig a 350 ezer - forintot. Az energiatakarékosabb lakásokat vásárlók vagy építők 10-30 százalékkal nagyobb támogatási összeget is kaphatnak.

Révész Máriusz kitért arra is, hogy szeretné a miniszterelnököt meggyőzni arról: a diákigazolvány és a nyugdíjas-igazolvány mintájára be kellene vezetni az országos nagycsaládos-igazolványt. Utalt arra, hogy a kőbányai önkormányzatnál ezt már megvalósították. A nagycsaládosok számos kedvezményt kapnak: olcsóbban mehetnek a művelődési házakba, a színházi előadásokra, a többgyerekes szülők olyan áron vehetik igénybe az uszodát, mint a nyugdíjasok, az önkormányzat által támogatott sportegyesületeknél pedig a gyermekek 20 százalék kedvezményt kapnak a tagsági díjból.

"Azt gondolom, hogy ezt országosan is érdemes megszervezni" - közölte, hozzátéve: meg kellene határozni a minimális kedvezményeket, és aztán sportegyesületektől a szállodákig bárki beszállhatna ebbe a rendszerbe, ez számukra is jó reklám lenne - mondta Révész Máriusz.

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem