A teljes orvostársadalmat érintő alapbérrendezésre vonatkozó ajánlatot kaptak a Magyar Rezidens Szövetség vezetői csütörtökön Szócska Miklós egészségügyi államtitkártól.
Ezt Papp Magor, a rezidensszövetség elnöke jelentette be a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban folytatott, több mint háromórás egyeztetés után. Mint elmondta, a következő órákban konzultálni fognak a kollégáikkal a felmondóleveles akciójuk további menetét illetően, és hamarosan a közvéleményt is tájékoztatni fogják döntésükről.
Az államtitkár által felvázolt bérrendezésről Papp Magor részleteket nem árult el, csak annyit közölt: érdemi bérrendezési folyamat megkezdése került kilátásba 2012-re, s "ez ad okot a megfontolásra és a tárgyalásra".
Papp Magor azt mondta: több mint 2500 kollégájuk csatlakozásáról van szó, így nagyon sok háttérkonzultációra van szükség; ha kell, a következő 36 órában a rezidensszövetség teljes állománya ezen dolgozik majd, hiszen az az érdekük, hogy megegyezés szülessen. "Egyelőre semmi nem dőlt el, de előrelépés történt, hogy az ágazat humánerőforrás-katasztrófáját megállítsák" - fogalmazott.
A rezidensszövetség felmondóleveles akciója meghirdetésekor azt tűzték ki célul, hogy az orvosok átlagbére érje el a nemzetgazdasági átlagbér háromszorosát; a kezdő orvosoknak nettó kétszázezer, míg a szakorvosoknak nettó háromszázezer forintos bért, illetve a teljes orvostársadalom számára lépcsőzetes béremelést kértek.
Papp Magor csütörtökön az újságíróknak nem árulta el, hogy ezekhez az összegekhez hasonló ajánlatot kapott-e, csak annyit mondott, "jelentős bérrendezésre" van kilátás. Kérdésre válaszolva közölte: jelenleg úgy látják, a bérrendezés forrásai is megvannak.
A Magyar Rezidens Szövetség elnöke váratlanul jelent meg a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban, ahol Szócska Miklós államtitkár épp azt jelentette be: az év végéig összesen 27 milliárd forintos konszolidációs támogatásban részesülnek az állami egészségügyi intézmények, hogy csökkenthessék lejárt szállítói tartozásaikat.
Ennek kapcsán Papp Magor újságíróknak azt mondta: a magyar kormányoknak az ágazatban dolgozókkal szemben immár több évtizedes "adósságállományuk van" amiatt, hogy ilyen alacsony bérek alakultak ki. Hozzátette, az orvosmigráció 2011-ben újabb csúcsot döntött, csaknem 1200-an igényeltek külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt, így kardinális kérdés, hogy az orvosok teljes rétegének a bérrendezése 2012-ben megkezdődhet-e.
Papp Magor kiemelte: főorvosok, professzorok, docensek csatlakoztak a fiatal orvosok akciójához, és teljes munkacsoportok állnak fel annak érdekében, hogy a dolgozók itthon maradásáért küzdjenek. "Olyan történelmi összefogás jött létre az orvostársadalomban, amelyre Magyarországon még nem volt példa" - fogalmazott a rezidensszövetség elnöke.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A szervezet hivatalosan december 30-ig, vagyis péntekig gyűjti a felmondóleveleket annak érdekében, hogy a kormányzat mielőbb tegyen érdemi lépéseket az ágazatban dolgozók anyagi és munkakörülményeinek a javítása érdekében. A december eleji adatok alapján már több mint 2500-an csatlakoztak az akciójukhoz.
Ezzel párhuzamosan a Magyar Orvosok Szövetsége is elindított egy külön akciót, ennek keretében az orvosok aláírnak egy nyilatkozatot arról, hogy januártól nem vállalnak önként túlmunkát. Ehhez az akcióhoz az Alapellátó Orvosok Szövetsége is csatlakozott.
Szerdán Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője bejelentette: Orbán Viktor kormányfő akcióterv kidolgozására utasította Navracsics Tibor közigazgatási és Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztert arra az esetre, ha a letétbe helyezett felmondólevelek "aktiválódnak".
Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke csütörtökön azt mondta, hogy a felmondólevelek és nyilatkozatok aktiválására mind ágazati, mind intézményi szinten több forgatókönyvvel is készülnek; a konkrét számok ismeretében megteszik a szükséges lépéseket.
Szócska Miklós közölte: az egészségügyi ágazat és az intézmények továbbra is bíznak abban, hogy a letétbe helyezett felmondóleveleket a dolgozók nem érvényesítik.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







