14 °C Budapest

750 ezres bruttó a képviselőknek: így nőne a fizetésük

MTI
2011. szeptember 23. 19:45

Változtatna az országgyűlési képviselők javadalmazási rendszerén a Fidesz frakcióvezetője, a jelenlegit ugyanis rendkívül képmutató szisztémájának tartja. Lázár János javaslata szerint a képviselők havi bruttó illetménye 2012. szeptember 1-jétől csaknem 750 ezer forint lenne, vagyis megegyezne a helyettes államtitkári javadalmazással. Ezen felül más pénzbeli juttatásra nem lennének jogosultak a honatyák.

Lázár János egyéni képviselői indítványa szerint - amelyet a napokban terjeszt a Ház elé - az Országgyűlés alelnökei miniszteri, a bizottsági elnökök pedig államtitkári besorolású bérre lennének jogosultak. A frakcióvezetők és helyetteseik juttatásait a képviselőcsoportoknak a saját költségvetési előirányzatukból, állami támogatásukból kellene állniuk. A frakció dönthet úgy is, hogy nem biztosít vezetőjének többletjuttatást. A bizottsági tagságok után sem járna ezentúl plusz pénz.

Lázár János tervei szerint módosulna a nem pénzbeli juttatások rendszere is. A képviselők - a választókerületi központjuktól függően - egy üzemanyagkártyára lennének jogosultak, amely nem átruházható, névre és rendszámra szóló lenne, és havi rendszerességgel az Országgyűlés Hivatala töltené fel. Ez a jelenlegi adószabályok szerint - folytatta - magángépjármű hivatali célú használatát jelentené. Akik más közfunkciójukból eredően gépjárműhasználatra jogosultak - például polgármesterek, kormányhivatal-vezetők, megyei közgyűlési elnökök -, azoknak választaniuk kellene, hogy vagy felveszik az üzemanyagkártyát a saját autójukra, vagy a szolgálati kocsit veszik igénybe, a kettő között ugyanis nem lenne lehetőség "átjárásra".

Praktikus lakás járna

Lázár János bejelentette azt is, hogy megszűnne a lakhatási támogatás. A politikus akkor lenne jogosult az Országgyűlés Hivatala által biztosított lakásra, ha ő vagy a vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozója nem rendelkezik lakócélú ingatlannal a fővárosban. Lázár János azt tartaná középtávon helyesnek, ha az Országgyűlés Hivatala lakásokat vásárolna, és ezek kulcsát adná oda a jogosultaknak. Hangsúlyozta, az ingatlanok "nem reprezentatívak", hanem célt szolgálóak, praktikusak lennének. A lakás bebútorozását és költségeit a képviselőnek kellene majd állnia.

Ezentúl továbbá a képviselőknek nem egy, hanem két munkatárs alkalmazását biztosítaná a parlament - ismertette, kifejtve azt is, hogy változna az irodahelyiség-használat, ugyanis javaslata az önkormányzatok kötelező feladatává tenné a választókörzettel nem rendelkező képviselők elhelyezését, mégpedig úgy, hogy a körzet székhelye szerint illetékes helyhatóságnak kellene irodát biztosítania, valamint telefont, faxot, internetet és titkárt vagy titkárnőt. A költségeket az érintett önkormányzatnak kellene viselnie. Aki megyei listáról került a parlamentbe, annak a megyei önkormányzat, a fővárosi listás politikusnak pedig a fővárosi önkormányzat biztosítaná mindezt.

Az országgyűlési képviselők elveszítenék a "prémium" egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságukat, és csak az illetné meg őket a jövőben, ami a járulék alapján jár. A frakcióvezető közölte azt is, hogy ha egy parlamenti képviselőnek megszűnik a mandátuma, nem hat, hanem három havi díj összegének az átlagára lenne jogosult. Mindemellett változás lehet az is, hogy a miniszterelnök, a miniszterek, az államtitkárok, a miniszterelnöki biztosok, a kormánymegbízottak, a kormánybiztosok, a miniszterelnöki megbízottak és a miniszteri biztosok, ha parlamenti képviselők is egyben, a kormányzati és a képviselői megbízatás alapján járó jövedelmük közül csak az egyiket vehetnék fel.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Vége a "stikliknek" és a "seftelésnek"?

Lázár János azt mondta, a húsz év óta érvényben lévő képviselői javadalmazási rendszer az egyik legképmutatóbb szisztéma Európában. A cél ennek megváltoztatása, minden pénzügyi jellegű visszaélés kizárása, a szabályok átláthatóvá tétele azért, hogy azok ne adjanak lehetőséget a "képviselői stiklikre" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ma Magyarországon azon múlik egy képviselő jövedelme, hogy hogyan ügyeskedik az állami lehetőségekkel, hiszen mindenki tudja, hogy nem a 231.900 forintos bruttó béréből él a parlamenti politikus. Olyan egzisztenciát kell biztosítani a képviselőknek, amellyel képesek fenntartani a függetlenségüket, szakmai döntéseket tudnak hozni, és "normális körülmények között" tudják végezni a munkáját - mondta.

Összegzése szerint az új, szerinte teljesen transzparens rendszerrel minden "seftelési" lehetőség ki lenne zárva. Megjegyezte, több közép-európai országhoz képest jelenleg - költségtérítéssel együtt - a magyar képviselők keresnek a legkevesebbet. A javasolt szisztémával a magyar képviselői jövedelem a közép-európai - cseh, lengyel, szlovák, szlovén és román - átlag alsó küszöbét érné el - mondta, hozzátéve, hogy indítványát megküldi az alkotmányügyi bizottságnak, és a testületben kész egyeztetni a többi frakcióval. Lázár János előterjesztésével kapcsolatban nagy vitára számít.

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem