24 °C Budapest

Ennyit keres Alekosz, ennyit a villalakók

2011. június 19. 07:58

A Való Világ negyedik szériájának hősei több százezer forintot kaszíroznak egy pár órás, fárasztónak éppen nem mondható "fellépéssel". Az egykori villalakók fizetése igen csak kiemelkedőnek számít, hiszen a KSH által nemrég közölt bruttó hazai átlagkersetek még havi szinten is jócskán ez alatt vannak.

A Blikk kezébe került egy lista, mely a Való Világ negyedik szériájának szereplőinek gázsiját tartalmazza. Eszerint Alekosz, a valóságshow győztese bruttó 325 ezer forintot keres egy alig két órás "műsorral". VV Béci még Alekoszt is lepipálja. Bár a lista szerint ő csak bruttó 287 ezer forintot kaszíroz egy-egy hakni alkalmával, azonban Béci ezért a pénzért csak egy órán keresztül áll a rajongók rendelkezésére.

VV Jerzy is szépen keres, ő átlag 170 ezer forintért vállal fellépést. A lista szerint Jerzyt barátaival együtt is ki lehet bérelni; "csomagban" 210 ezer forintért adnak privát chippendale-műsort. Magánrendezvényekre akár már 70 ezer forintért is ellátogat a valóságshow második helyezettje, ebben az árban 10 perc tánc és félórás közönségtalálkozó van benne.

Ennyi a nyugdíja Trokán Péternek, a Szomszédok sztárjának - KATTINTS!

A többi egykori villalakó se panaszkodhat. Olivér például 250 ezer forintért oszt autogramot, bulizik, vagy éppen közös fényképet készít a rajongókkal. VV Éva ugyanezért a pénzért viszont csak annyit ígér, hogy emlékezetes lesz az a rendezvény amire elhívják.

Sokan még havonta se visznek haza ennyit

Az idei év első négy hónapjában a bruttó átlagkeresetek 2,6 százalékkal, míg a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrisebb jelentéséből.

Áprilisban nemzetgazdasági szinten 5,9 százalékkal voltak magasabbak a havi bruttó átlagkeresetek, mint egy évvel korábban, s elérték a 214 731 forintot. Ezen belül a versenyszférában a növekedés 4 százalékos volt, a költségvetés területén pedig 10,8 százalékra rúgott. Az előbbi területen így 219 941 forint, míg a költségvetés esetében 204 894 forintos bruttó átalagkereset alakult ki.

Az első négy havi átlagkeresetek a versenyszférában 5,3 százalékkal nőttek, míg a költségvetés területén, a 2010. évi eseti keresetkiegészítés januári és márciusi kifizetése miatt 4,5 százalékkal elmaradtak 2010 azonos időszakához képest.

Az első négy hónapban teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 211 216 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 216 597, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké pedig 200 414 forint volt.

A KSH nem közöl havi reálkereseti adatokat, mivel a nettó átlagkeresetek nem veszik figyelembe a családi adókedvezményt, s ezért az így számított adatok nem tükröznék a reálpozíciókat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 6 százalékos THM-el, és havi 106 085 forintos törlesztővel fel lehet venni a Raiffeisen Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,42% a THM; a K&H Banknál 6,43%; az Erste  Banknál 6,67%,  a MagNet Banknál pedig 6,8%; míg az UniCredit Banknál 6,9%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az első négy hónapban a nemzetgazdasági szinten az átlagos, családi kedvezmény nélkül számított havi nettó átlagkereset 140 410 forint, míg az áprilisi 142 501 forint volt, az utóbbi 7,6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A fizikai foglalkozásúak 98 100, a szellemiek pedig 183 100 forintot kerestek átlagosan az első négy hónapban.

A rendszeres, prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli keresetek az év első négy hónapjában átlagosan 4,6 százalékkal, ebből a versenyszférában dolgozóké 3,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A költségvetési intézményeknél dolgozók közfoglalkoztatottak nélkül számított alapilletménye az úgynevezett illetményautomatizmusnak köszönhetően 1,6 százalékkal emelkedett ugyanezen időszak alatt.

A 223 900 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi átlagkereset 2,7 százalékkal haladta meg az előző év január-áprilisit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,7 százalék volt.

A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt, bruttó 501 700 forinttal, amit az információ és kommunikáció 403 900 forinttal, valamint a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás követte 364 000 forinttal. A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (124 500 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (143 600 forint) ágakban dolgozók kerestek.

 

HR BLOGGER
legacykft  |  2022.05.27 07:47
Partnereinknél végzett munkánk során szervezetfejlesztőként sokszor kerülünk kapcsolatba különböző v...
laskainelli  |  2022.05.24 08:22
Mi a jó párkapcsolat titka? Sokan szeretik azt hinni, hogy az lesz boldog kapcsolat évtizedeken át,...
perfekt  |  2022.05.23 07:34
A céginformációs szolgálat az ismételt közzététel lehetőségét a beszámoló benyújtását követő egy éve...
hrdoktor  |  2022.05.23 06:18
Egyre több embert érint a rövidlátás problémája, a megelőzése azonban összetettebb kérdés, mint gond...
hrbonbon  |  2022.05.20 12:13
Munkánk egyik fontos eleme, hogy megpróbáljuk megérteni, mire vágynak, mit szeretnének elérni az emb...
Érik a forradalom a magyar iskolákban: lépni kell, különben nincs jövője a gyerekeknek

Hova kerül a magyarok elektronikus hulladéka, milyen szemléletváltásra lenne szükség, és legfőképpen hogyan készül kincs a szemétből- erről kérdeztük a RoboKalandot.

Különleges kávék jelentek meg itthon: az elit már csak ezt issza, ez bennük az extra

Az otthoni kávézásnak is egyre inkább szeretjük megadni a módját, akár egy drágább kávégépről van szó, akár kávékülönlegességről.

Atyaég! Ilyen luxusnövényeket vesznek otthonaikba most a dúsgazdag magyarok

A pandémia alatt megugrott a szobanövények, és kertészeti eszközök iránti kereslet, 2020-ban a szobanövények tekintetében 8%-os emelkedést észleltek a piaci szereplők.

Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 27. péntek
Hella
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?