7 °C Budapest

Hogy lesz így nyugdíjunk? Tovább fogynak a magyarok

2011. május 30. 04:44

A választási ígéretek egyelőre nem hozták meg a magyarok gyermekvállalási kedvét - derül ki az első negyedévi statisztikai adatokból. Tíz százalékkal kevesebb gyermek született, mint egy évvel korábban. A halálozások száma viszont 3,9 százalékkal nőtt. Több mint 13 ezer fővel kevesebben vagyunk, mint tavaly ilyenkor.

Hiába a három évig igénybe vehető gyes, a gyermekek utáni adókedvezmény, a bölcsődei férőhelyek növelésére tett ígéretek, egyre kevesebben vállalnak gyermeket. Január-március között 21 181 gyermek született; ami 2407-tel, vagyis 10,2 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Ezzel szemben összesen 34 763-an haltak meg, 3,9 százalékkal többen, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

A természetes fogyás 13 582 fő volt, ami 3701-gyel haladja meg az egy évvel korábbit. Mivel többen vándoroltak Magyarországra, mint amennyien elmentek innen, az ország lakossága kisebb mértékben, mintegy 11 ezer fővel csökkent. Eszerint a népességszám március végén 9 millió 975 ezer fő volt.

 


A Központi Statisztikai Hivatal adatai azt mutatják, hogy 2011 első három hónapjában egyre nagyobb arányú volt a születésszám csökkenése. A január-februári mintegy 8 százalékos visszaesést követően márciusban 14,5 százalékkal kevesebb gyermek jött világra, mint egy évvel korábban.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A születések és halálozások száma különböző mértékben változott a régiókban. A születések száma mindenütt csökkent, ennek mértéke Észak-Magyarországon és Dél-Alföldön volt a legkisebb, a legnagyobb pedig Nyugat-Dunántúlon. A halálozások száma valamennyi régióban meghaladta az előző évit, az emelkedés Közép-Magyarországon és Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb, Nyugat-Dunántúlon a legkisebb.

A házasságkötések számának az elmúlt hónapokban észlelt emelkedő iránya megtorpant, mivel márciusban már közel 6 százalékkal kevesebb házasságkötés történt, mint egy évvel korábban. Ennek ellenére az első három hónapban összesen regisztrált 4051 házasságkötés még 42-vel, azaz 1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Közép-Dunántúlon jött meg leginkább a kedvük a pároknak a házassághoz: 20 százalékkal többen kötötték egymáshoz az életüket, mint 2010 első negyedévében. Észak-Magyarországon viszont 2,6 százalékos volt a visszaesés.

Mi hátráltatja a gyermekvállalást?
1. Anyagi nehézség: A fiatal párok jelentős része úgy véli, hogy nem engedheti meg magának, hogy a gyerekvállalás ideje alatt egy keresetből éljen.
2. Kevés az óvoda, bölcsőde: Jelenleg 10-15 ezer bölcsődei és több ezer óvodai férőhely hiányzik az országban.
3. Munkahelyi diszkrimináció: Az emberek félnek gyereket vállalni, mert úgy gondolják, hogy sok munkáltató nem alkalmaz kisgyerekes munkaerőt vagy olyan nőt, akinél fennáll a lehetőség, hogy hamarosan gyereket szeretne.
4.Pártalálási nehézség: A fiatalok jelentős része nehezen talál párt.
5.Instabil párkapcsolat: Sok tervezett gyerek nem születik meg, mert jelenleg a házasságok és élettársi kapcsolatok több mint 60 százaléka felbomlik.
6. A férfi-női munkamegosztás aránytalansága: Európa legtöbb országához viszonyítva hazánkban a férfiak kevesebb szerepet vállalnak a gyereknevelésben és a családi feladatokban.
7. Meddőség: A párok 20 százaléka több mint egy évig sikertelenül próbálkozik a gyerekvállalással.
8. A média által közvetített értékrend: A média által gyakran közvetített értékrend a tartós házasság és a gyerekvállalás ellen hat.
9. Negatív szülésélmény: A jelenlegi egészségügyi rendszer nem kedvez az anya- és bababarát szüléseknek. Vannak nők, akik emiatt nem mernek újabb szülésre vállalkozni.
10. Támogató közösségek hiánya: A kisgyerekeseknek egyre kevésbé van segítőjük, a nagyszülők, keresztszülők, barátok maguk is dolgoznak, vagy távol laknak.

Forrás: Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm