11 °C Budapest

Fekete foglalkoztatás a közigazgatásban? Súlyos szabálytalanságokra derült fény

2011. február 25. 08:02

A kormány február 22-ei határozatában módosította a központi igazgatási szerveknél foglalkoztatottaknak a kormányalakulást követően, 2010. augusztus 4-én megállapított létszámkeretét: a tavaly augusztusban rögzített 5764 fős keretlétszámot az állami feladatok bővülése miatt 5%-kal, azaz 290 fővel 6054-re emelte.

A tavalyi kormányváltás utáni felülvizsgálatok során súlyos szabálytalanságokra derült fény a korábbi kormányok foglalkoztatási gyakorlatával kapcsolatban. Mint kiderült: a korábbi kabinetek sokkal több embert foglalkoztattak, mint amennyit adminisztráltak - attól sem riadtak vissza, hogy feketén foglalkoztassák a közigazgatásban dolgozókat. A rögzített létszámkeretek között nem szerepelt számos olyan közigazgatási szerv, amely a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozik - a foglalkoztatási viszonyok jogszerűvé tétele után ezek a szervek is megjelentek a határozatban, növelve ezzel a létszámkeretet (pl. Országos Meteorológiai Szolgálat).

A jelenlegi kormány foglalkoztatása látható, áttekinthető: a minisztériumoknál betölthető státuszok számáról hiteles adatot közöltek - felhívva a figyelmet arra, hogy a megjelent számok az engedélyezett maximális létszámra vonatkoznak, amely sok esetben nincs is feltöltve. Az pedig, hogy mennyibe kerül az állam az adófizetőknek, elsősorban nem a minisztériumi dolgozók létszámán múlik - és ezt az előző kormányok is pontosan tudják, hiszen éveken át ők szervezték ki és talicskázták haza különféle trükkökkel a pénzt az állami intézményeken keresztül - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkársága.

 

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.17 15:49
Dolgozol egy csapattal, amely hónapok óta gondolkodik egy nehéz helyzeten. Elemzik. Modellezik. Megb...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?