Családi kedvezmény: visszaéléseket szülhet a törvénymódosítás

2011. február 8. 09:32

Az élettársaknak, a jelenlegi gyakorlat szerint, kevesebb családi kedvezmény jár három gyerek után, mintha házasok volnának. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) e helyzeten jogszabály-módosítással változtatna. Csakhogy a tervezett módosítás újabb aggályokat vet fel: az egy háztartásban élő, de házasságot nem kötő szülők - szakértők szerint - visszaélhetnek az új szabállyal - írja az adozona.hu.

A várhatóan január egytől visszamenőlegesen hatályba lépő törvénymódosítás értelmében ugyanazok a szabályok vonatkoznának az élettársakra, mint a házasokra, írja az NGM néhány nappal ezelőtti közleménye. A tárca indoklása szerint még igazságosabbá kell tenni a családi adózást. Jelenleg ugyanis, ha a szülők elváltak, és egyikőjük, vagy mindkettőjük élettársi kapcsolatba lép, élettársukkal pedig közös háztartást tartanak fent, akkor az élettársak nem jogosultak az adókedvezményre a társuk gyermekei után. Jelenleg az egyedülálló szülők csak a saját gyerekeik után vehetik igénybe a családi kedvezményt. Még akkor is, ha később élettársi kapcsolatot létesítenek.

Emiatt, ha egy kétgyermekes és egy egygyermekes elvált szülő élettársi kapcsolatba lép, akkor a jelenlegi gyakorlat szerint, nem jogosultak a 3 gyermek után járó, maximális adókedvezményre. Házastársak esetén viszont, ha a "hozott gyerekek" száma eléri a hármat, de nincs közös gyerek, akkor minden szülő a saját gyereke után igényelhet 33 ezer forintot. Összesen tehát 99 ezer forint jár nekik, ami több mint háromszorosa annak, amit az élettársak igényelhetnek hasonló felállásban.

A módosítás lehetővé tenné azt is, hogy az élettársként, korábbi házasságaikból származó, gyermekeiket egy háztartásban nevelők ugyanúgy igényelhetnének családi kedvezményt egymás gyermekei után, mintha házastársak volnának. Így, a három nem közös gyerek után, élettársi kapcsolatban is, háromszor 33 ezer forint járna a jelenlegi 30 ezer (3*10 ezer forint) helyett.

Az új szabály tisztázná azt is, mennyi adókedvezmény jár az élettársaknak, ha a közösen nevelt 3 gyermekből egy közös. A NAV jelenlegi álláspontja szerint az élettársi kapcsolatban, adózási szempontból másfél-másfél gyerekes csonka családnak minősül, így neki nem jár a gyerekenkénti 33 ezer forintos családi kedvezmény, a saját gyerek után mindkét szülőnek 10 ezer, az egy nem közös után pedig - megosztás esetén - az anya és az apa is 5-5 ezer forintot igényelhet. Házastársaknak - ha a törvényt módosítják, akkor élettársaknak - 33 ezer forint adókedvezmény járna gyerekenként is.

 


Törvénymódosítás nélkül is járhat ugyanannyi kedvezmény élettársaknak

Nincs szükség törvénymódosításra, állítja Angyal József, mivel a hatályos jogszabályok értelmében is jár az élettársaknak a gyerekenkénti 33 ezer forintos adókedvezmény. Szerinte ugyanis a két csonka család egy egész családnak számít, a közös háztartásban nevelt gyerekek pedig eltartottnak számítanak. A törvény mellett a NAV kitöltési útmutatója is ezt bizonyítja: az anyának 3 saját és abból egy közös gyereke van az apával. Hiába élettársak, s csupán egy közös gyermekük van, háromszor 33 ezer forint adókedvezményre jogosultak, függetlenül attól, hogy melyikük nyilatkozik. Pedig, ha a korábbi példából indulunk ki, akkor csak élettársi kapcsolatban csak a saját gyerek után járna a kedvezmény, eszerint az apának egyszer, anyának 3-szor 33 ezer forint. De egy gyermek adójogi megítélése - hangsúlyozta az okleveles szakértő - nem lehet más, ha az apja vagy anyja tesz nyilatkozatot. Az egyetlen magyarázat szerinte csak az lehet, hogy ha az apa a családi kedvezmény igénylésekor megjelöli a saját gyereket, mint jogosultat és az élettárs két gyerekét, mint a családi pótlék számításánál figyelembe veendőt.

Ezt azonban a NAV cáfolja, indoklása szerint ez úgy lehetséges, hogy az anya jogán az apa igényelhet adókedvezményt. De az okleveles adószakértő vitatja ezt, mondván a személyi jövedelem adó törvény értelmében nincs családi adózás, amely ezt lehetővé tenné.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az élettársaknál figyelembe vehető családi kedvezmény érvényesítésénél az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy a jogszabály nem definiálja család fogalmát - fogalmazza meg aggályait Hegedüs Sándor, az RSMDTM tanácsadó cég adópartnere. Az idő rövidsége miatt feltehetően nem volt módja a jogalkotónak ellenőriznie azt, hogy a család fogalma csak házastársi viszonyban értelmezhető, élettársiba nem. Amennyiben a családnak minősül élettársi kapcsolat is, akkor a családok támogatásáról szóló törvény 12. § alapján kizárólag az számítana, hogy a család hány gyermekes.

Részben ezt a célt szolgálná az NGM tervezett jogszabály-módosítása, amely a családi kedvezmény igénylése szempontjából nem tenne különbséget az élettársi és a házastársi viszony között. Magyarán a gyerekekkel egy háztartásban élő szülők, egymáshoz fűződő viszonyuktól függetlenül, egy családnak tekinthetők.

Az élettársi kapcsolat - adójogi szempontból - házastársivá emelése azonban felvet néhány kérdést. Az alapproblémát Hegedüs Sándor szerint az jelenti majd, hogy az élettársi kapcsolatnak (kivéve a bejegyzett élettársi kapcsolat speciális esetét) nincs meg a világos, könnyen, akár adminisztratív módon történő ellenőrzésének lehetősége. Ezért, ha egy ellenőrzés során csak a bejelentett lakcímet vizsgálnák könnyen visszaélésekhez vezethet a születési segély igénylésénél megadott kerületben. Az már szabályozási kérdés lenne, hogy az élettársi viszonyt az év melyik napjára (vagy éppen teljes időszakára) kellene-e prezentálni. Az RSMDTM adópartnere úgy véli, visszaélések melegágya lehet a jelenlegi szabályozási környezetben a tapasztalható adózói morál mellett a családi kedvezményre vonatkozó szabályok kiterjesztése.

A megoldást Angyal József szerint az jelentené, ha élettársaknak csak úgy lehetne nyilvánítani a feleket (egy érzelmi és gazdasági közösségben élőket), ha az élettársi viszonyukról közjegyző előtt nyilatkoznának és okiratba is foglalnák azt. Ezzel ugyanis ellenőrizhetővé válik a kapcsolat időtartama és elkerülhető, hogy a felek jogtalanul jussanak adókedvezményhez. Vagyis, hogy olyan időszakra igényelhessék azt, amikor még nem voltak élettársak, de papírjuk van róla. Ráadásul, így a házastársak kerülnének rosszabb helyzetbe, mint az élettársak, miután az utóbbiról csak nyilatkozni kell, egy házasságnak pedig elengedhetetlen feltétele az anyakönyvvezető által kiállított okirati bizonyíték.

Előfordulhat, hogy egy háromgyermekes anyuka albérletbe költözni kényszerül, ahol a bérbeadóval közös nyilatkozatot tesznek annak érdekében, hogy megkapják a gyerekenként 33 ezer forintos kedvezményt, amit egyedülállóként az anya nem tudna teljes mértékben igénybe venni. Az élettársi kapcsolat fogalmának pontos meghatározása nélkül Angyal József szerint hiba lenne hozzányúlni a jogszabályhoz.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm