Egy álomkarrier vége: börtönben köt ki a magyar sikerbankár?

Pénzcentrum
2011. február 3. 10:32 2 perc

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság az egyik kereskedelmi bank fiókigazgatóját, mert 70 millió forintot gyűjtött össze magának a betétesek folyószámláiról. A bukott vezető egyelőre nem beszél, vallomást sem tett - értesült a Blikk.

A közgazdász végzettségű, 33 éves fiatalember végigjárta a bankban a szamárlétrát, munkája mindig kifogástalan volt, így rábízták az egyik budapesti fiók vezetését. Tavaly augusztusban vélhetően radikális változás történt V. Szilárd életé­ben, hiszen az addigi mintadolgozó egyszer csak - minden előzmény nélkül - hozzányúlt az ügyfelek pénzéhez.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy hány embert vagy céget károsított meg a férfi, azt azonban igen, hogy körülbelül egy hónapig folytatta a bűnös üzelmeit. A lap úgy tudja, hogy a kereskedelmi bankban rájöttek a sikkasztásra, és megváltak V. Szilárdtól. A rendőrök öt hónapig nyomoztak, mire elegendő bizonyítékot gyűjtöttek a férfi ellen, majd őrizetbe vették.

V. Szilárd megpróbálta elfedni a lopás nyomait. A megtévesztés miatt több számlán keresztül utalta át magának az összegeket, de úgy tűnik, így sem volt eléggé körültekintő. A banknál, miután kiderült a bűntény, azonnal kártalanították a meglopott ügyfeleket. A Blikk szerint a milliók azóta sem kerültek elő, mivel a rossz útra tévedt fiatalember nem beszél, így azt sem lehet tudni, mit csinált vele, elosztotta, elajándékozta-e vagy elrejtette.

A Pénzcentrum.hu becslése szerint egy fiókvezető havi bruttó fizetése -a bankfiók méretétől, a dolgozók számától függően- 400 ezer és 800 ezer forint közötti, ehhez általában jelentős mértékű cafeteria és egyéb juttatások járnak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02