Összességében csaknem 100 millió forintos kártérítést ítélt meg, nem jogerősen, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság egy fiatal debreceni focistának, Körmöndi Péternek. A játékost 2002-ben térdsérüléssel operálták, de a kórházban úgy elfertőződött a sebe, hogy ezután már nem tudott pályára lépni, sport karrierje véget ért, ezért beperelte a kórházat (Független Hírügynökség).
Egy tét nélküli edzőmeccsen szenvedett súlyos térdsérülést a DVSC ifjúsági csapatában focizó védő. A Kenézy kórházban megoperálták, de a sebe elfertőződött, és ezután már soha többé nem léphetett pályára. Az edzője szerint a tehetsége és szorgalma alapján akár a Loki élvonalbeli felnőtt csapatában is szerepelhetett volna. Édesapja szerint jogos a szokatlanul magas összegű kártérítés.
"Ha külföldi játékos lehetett volna belőle, ugye akkor elenyésző ez az összeg, ha egy helyi játékos, akkor talán, valamennyire, de nem is ez a legfontosabb, hanem a fontosabb az, hogy mi lesz a térdével, a lábával a jövőben. Péter sem guggolni, sem térdelni nem tud, évek óta munkát sem kap" - mondta Körmöndi Zoltán.
A tehetség akár a Loki egyik legizgalmasabb BL-meccsén (DVSC-Fiorentina) is pályára léphetett volna:
A bíróság egy összegben 32 millió forint kárpótlást ítélt meg elmaradt jövedelem címén, és több 100 ezres, milliós tételt is jogosnak ítélt az ápolási és egyéb költségekre. Labdarúgó hazánkban még nem kapott ilyen nagy összegű kártérítést.
"Az összegszerűség, ha túlzottan nagy, az csak annak köszönhető, hogy elmaradt jövedelmet ilyen nagyságrendben sikerült az eljárás során bizonyítani" - mondta Figula Ildikó, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság szóvivője.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A most 27 éves fiatalembernek 35 éves koráig, havi 500 ezer forintos járadékot is megítélt a megyei bíróság. Az ügy érdekessége, hogy időközben a Kenézy kórházat átszervezték, ezért a teljes kártérítést az alapítónak, azaz a megyei önkormányzatnak kellene majd kifizetni.
Gera Zoltán titokban aláírt? "Azt hisznek, amit szeretnének hinni"
A megyei önkormányzatot képviselő ügyvéd elmondta, hogy nem értenek egyet a bíróság ítéletével, ezért fellebbeztek. A per tavasszal a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








