Az élelmiszer-kereskedelemben dolgozók a nagy láncokat sújtó különadó miatt valószínűleg jövőre elbúcsúzhatnak néhány béren kívüli juttatásuktól és a fizetésük is legföljebb a kötelezően előírt minimális mértékben emelkedik majd - írja a Népszava.
Az élelmiszerláncoknál százeren dolgoznak, csak a Tesco 23 ezer munkavállalót foglalkoztat.
Scháling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke a lapnak elmondta: leállhat a nemzetközi láncok bolthálózat fejlesztése és lehet olyan cég is, amelyik kivonul Magyarországról -ezzel pedig sok munkahely meg is szűnhet. A hazai kisboltok ugyanakkor képtelenek felszívni az utcára került kereskedelmi dolgozók mindegyikét.
Bővebben a témáról: Ki fizeti meg valójában a hipermarket adót?
A szakszervezeti vezető úgy véli: a hipermarket adóból nem feltétlenül következik majd elbocsátás, hanem például a 8 helyett 4 órás, a több műszak helyett pedig csak egy műszakos foglalkoztatást.
Kiderült, mi tartaná itthon a magyar fiatalokat: még mindig sokan inkább mennének, haza sem jönnének
A megkérdezett fiatalok kétharmada örül a legutóbbi országgyűlési választás eredményének.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







