Adómentes üdülési csekkért lobbiznak a szállodák

MTI
2010. július 12. 11:02

A Magyar Szállodaszövetség hét pontban sorolta fel azokat a szükséges, rövid távon meghozandó kormányzati intézkedéseket, amelyekkel újra növekedési pályára állhat az ágazat, például áfa-csökkentést javasolnak, és az üdülési csekk adómentességét kérik.

A magyarországi szállodaipar, és ezen keresztül a turizmus válságból való gyors kilábalása több tényező együttes hatásának lehet csak eredménye - közölte a szövetség az MTI-vel.

Korábban: Kevesebb pénzért többen szálltak meg idén

A szövetség szerint szükség lenne a szálláshelyi- és vendéglátó áfakulcs csökkentésére, az üdülési csekkek adómentességének visszaállítására, a Széchenyi Rekreációs Kártya mihamarabbi bevezetésére, a nemzeti turisztikai marketing keret növelésére, az idegenforgalmi adó korábbi állami kiegészítésének visszaállítására, az OEP-finanszírozás kérdésének megoldására és a normális hitelfelvételi lehetőségek megteremtésére a turizmus számára.

A szövetség szerint a nagyobb fajlagos bevételt hozó beutazó turizmus növelése érdekében többet és hatékonyan kell a külföldi piacokon promócióra költeni, akár hirdetésekre, internetes megjelenések formájában, hogy Magyarország és az egyes úti célok ismertsége növekedjen és ezen keresztül még több konkrét foglalás érkezzen külföldről.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A szervezet szerint fontos lenne uniós, állami, önkormányzati és vállalkozói forrásból egy nagykapacitású kongresszusi központ megépítése Budapesten, egy korszerű kongresszusi iroda létrehozása és a kiemelt regionális repülőterek, valamint Budapest-Ferihegy fejlesztése. Ezek segítenék a magyar szállodák fenntartható, eredményes üzemeltetését.

Budapest turizmusa alaposan elmaradt legfontosabb versenytársai mögött - véli a szervezet. E témában a szövetség az idén szeptemberben szakmai konferencia életre hívását kezdeményezi.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina, Kende
39. hét
Szeptember 25.
Kutatók éjszakája
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 24. 20:58