2010. március-májusi időszakban a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 756 ezer, a munkanélkülieké 483 ezer fő volt, ami 11,4%-os munkanélküliségi rátát jelentett, négy tizeddel kevesebbet, mint előző időszakban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.
A vizsgált időszakban a 15-64 éves népesség 62,2%-a jelent meg a munkaerőpiacon. A foglalkoztatottak létszáma ebben a korcsoportban 2010. március-májusban átlagosan 3 millió 727 ezer fő volt, ami 22 ezer fővel maradt el az előző év azonos időszakitól, de 25 ezer fővel felülmúlta az előző 3 hónapi (2010. február-áprilisi) értéket. Az erre a korcsoportra számított foglalkoztatási ráta 55%-nak felelt meg, amely 0,3 százalékponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt.

A munkanélküliek létszáma a vizsgált időszakban 483 ezer fő volt, 74 ezer fővel több, mint a 2009. március-májusi érték, de az előző 3 hónaphoz viszonyítva számuk már közel 14 ezer fővel csökkent. A munkanélküliségi ráta 11,4% volt, miközben az előző év azonos időszakában 9,8%-os, 2010. február-áprilisban pedig11,8%-os érték jellemezte a munkaerőpiacot. A férfiak munkanélkülisége 1,8 százalékponttal, a nőké 1,4 százalékponttal nőtt az előző év ugyanezen időszakához képest.
A munkanélküliek 16%-a a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, az erre a korcsoportra számított 26,5%-os munkanélküliségi ráta 1,5 százalékponttal haladta meg az egy évvel ezelőttit. A 25-54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 10,8% volt, 1,7 százalékponttal magasabb, mint a 2009. március-májusi időszakban.
A munkanélküliek 48,9%-a egy éve, vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,5 hónap volt, 1,2 hónappal hosszabb az egy évvel korábbinál.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








