Botrány! Kitiltottak egy Tesco vezetőt az összes áruházból

2010. június 20. 07:02

Akadályozza a munkavállalói érdekképviseletek működését a Tesco - panaszkodnak a szakszervezetek. A kereskedelmi szakszervezet alelnökét, aki egyébként a hipermarketlánc munkaügyi vezetője is egyben, az összes áruházból kitiltották.

Mislai Istvánt a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) alelnökét, a Tesco Global Áruházak Zrt. munkaügyi vezetőjét szakszervezeti szerepvállalása óta a cég vezetése gyakorlatilag az összes telephelyről kitiltotta - jelentette be Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke. A szakszervezet tudomást szerzett egy olyan, a cég menedzsmentjének szóló belső utasításról is, amely szerint a szakszervezeti alelnökkel sem szóban, sem írásban nem lehet kapcsolatot tartani.

Búcsúzik a Tesco legendás vezére: árufeltöltőként kezdte milliárdos karrierjét Kattints!

A Magyar Távirati Iroda tudósítása szerint Bubenkó Csaba kijelentette: az elmúlt közel fél évben négy szakszervezeti tisztségviselőt mondvacsinált indokkal rúgtak ki rendkívüli felmondással. A szakszervezet emiatt 11-szer emelt kifogást és további 5 bírósági per is folyamatban van az érdekképviselet és a Tesco között.

Mislai István elmondta: azért lépett be a szakszervezetbe, mert szolidáris a munkavállalókkal, és nem tudta elfogadni a Tesco munkáltatói gyakorlatát. Az alelnök beszélt arról is, hogy jelenleg munkaügyi vezetőként még alkalmazásban áll a Tescónál, de függetlenített szakszervezeti tisztségviselőként a szakszervezet munkaidő-kedvezményt biztosít számára, így gyakorlatilag munkakörében nem kell munkát végeznie. Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke szerint egyedülálló esemény Magyarországon, hogy egy országos munkaügyi vezető "átlép" a szakszervezet oldalára, és onnan képviseli tovább a munkavállalók érdekeit.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
36. hét
Szeptember 6.
Bányásznap
Szeptember 6.
A nagyszülők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 6. 16:06
Agrárszektor  |  2026. szeptember 6. 19:34