3 °C Budapest

Trükköző autósokra vadásznak a vámosok

2010. június 2. 10:02

Nyáron is figyel a Vám-és Pénzügyőrség: a hatóság a külföldi rendszámú autókat a következő hónapokban is kiemelten ellenőrzi. Azokra a kocsikra figyelnek igazán, amelyek Európai Unión kívüli államok rendszámával közlekednek, de magyar állampolgár vezeti őket.

Sipos Jenő szóvivő kifejtette: az utóbbi hónapokban indult kiemelt ellenőrzések során bebizonyosodott, hogy egyre több harmadik országbeli - például amerikai, afrikai, Cook-szigeteki vagy lichtensteini - jármű közlekedik a magyar utakon, s ezeket jogszerűtlenül használják magyar állampolgárok. Eddig 169 ellenőrzésből 61 esetben találtak szabálytalanságot a pénzügyőrök, akik 32 gépkocsit közvetlen vámfelügyelet alá vettek és használóikra 97 millió forintos adó- és vámbírságot vetettek ki.

A vámfelügyelet mindaddig tart, amíg az eljárás alá vontak vámbiztosítékot nem adnak, vagy a vámot és a bírságot ki nem fizetik. Javarészt nagy értékű luxusautókról van szó, közöttük több Bentley, Mercedes, Jaguar található egyebek mellett. A szóvivő úgy fogalmazott: ezeknél az autóknál "sokszor még elolvasni is nehézséget okoz a rendszámot, nemhogy felírni azt".

 


A legális használatra példaként említette, hogy ha egy svájci cég vezetői alkalomszerű engedélyt adnak arra, hogy svájci rendszámú gépkocsit használjon a magyar alkalmazott, akkor ezt munkaszerződésben kell rögzíteni. Sok esetben használati és egyéb engedélyeket mutatnak az ellenőrzött autóvezetők, akik nem tudják, vagy nem akarják figyelembe venni, hogy ha valaki magyarországi lakcímkártyával rendelkezik, más módon nem használhat harmadik országbeli járművet.

Sipos Jenő az uniós, főként szlovák rendszámú járművek ellenőrzésével kapcsolatosan elmondta: a jogszabályi keretek azt teszik lehetővé, hogy az ilyen járművek ellenőrzésekor továbbítják az adatokat az adóhatóságnak. A VPOP-nak szankcionálási lehetősége nincs, az APEH azonban az egyéb ellenőrzései során kontrolladatként kezeli a vámhatóság közlését.

Szaporodnak a külföldi kocsik

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mint arról a Pénzcentrum is beszámolt, egyértelműen megfigyelhető a nem EU-tagállamokból behozott autók növekvő száma Magyarországon: Ukrajnából, az USA-ból, de még az óceániai szigetországokból származó járművek róják a magyar utakat. Ezen járművek ellenőrzése komoly fejtörést okoz a hatóságoknak: gyakran offshore cégek állnak mögöttük, tulajdonosaik így próbálják kikerülni az adó-és járulékfizetést.

A jogszabályok szigorú feltételeket határoznak meg a nem közösségi árunak minősülő gépjárművek behozatalával és használatával kapcsolatban. A feltételek teljesítésével lehetőség van ezen gépjárművek alkalomszerű magyarországi használatára, azonban a belföldi rendszeres és tartós használat kizárólag a vámok és a nemzeti adók megfizetését követően lehetséges.

Az ellenőrzések tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy a jogsértéseket jellemzően olyan Magyarországon lakóhellyel rendelkező személyek követik el, akik az Európai Unión kívüli ország rendszámával rendelkező gépjárművet behozzák Magyarország területére és azt a megfelelő vámeljárás lefolytatása nélkül, rendszeresen és tartósan használják.

A magyar jogszabályok erre azonban nem adnak lehetőséget, sőt, kötelező szankciók bevezetéséről rendelkeznek. E szankciók - természetesen azon túl, hogy a jogsértő módon behozott gépjármű tekintetében a vámok és a nemzeti adók megállapításra és beszedésre kerülnek - keretében a vámhatóság vámigazgatási bírságot szab ki, illetve büntetőeljárás bevezetésére is sor kerülhet.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 12. vasárnap
Gyula
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 11. 19:13