10 °C Budapest

Mennyit keresel az átlaghoz képest: most megtudhatod!

Pénzcentrum
2010. március 19. 10:02

Mintegy 6,5 százalékkal emelkedett idén januárban az alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete az egy évvel korábbihoz képest. A költségvetési szférában ennél magasabb, 8,3 százalékos volt a reálkeresetek emelkedése. Nemzetgazdasági szinten így a havi átlagos nettó kereset 135 200 forint volt.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek 2010 első hónapjában 6,5%-kal, a nettó átlagkeresetek 12,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset (a fogyasztóiár-index 6,4%-os növekedése mellett) döntően a személyi jövedelemadó szabályok változásának, valamint a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2010. évi eseti kereset-kiegészítés első része kifizetésének köszönhetően 6,1%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, ezen belül a versenyszférában 3,8%-kal, a költségvetési szférában 8,3%-kal nőtt a reálkereset.

Az alkalmazásban állók létszáma 2010. januárjában átlagosan 2 millió 611 ezer volt: a költségvetési szférában 734 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 782 ezren dolgoztak. Ez a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszámának 3,0%-os csökkenését jelentette. A költségvetési szférában döntően a közfoglalkoztatás bővülése miatt 3,8%-kal nőtt a létszám, e nélkül számolva 0,6%-os a csökkenés. A versenyszférában 6,1%-os létszámcsökkenés következett be.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 206 900 Ft volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 197 200 Ft-ot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 233 900 Ft-ot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 6,5%-kal haladták meg az előző évit. Ezen belül a versenyszférában 5,2%-kal, a költségvetés területén pedig 8,9%-kal növekedtek az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához képest. Utóbbi területen januárban került sor a 2010. évi eseti kereset-kiegészítés első részének (49 000 Ft/fő) kifizetésére. A versenyszféra átlagát meghaladó mértékben emelkedtek a keresetek a kereskedelem, gépjárműjavítás (6,9%), valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (5,9%) nemzetgazdasági ágakban.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset az év első hónapjában átlagosan 2,9%-kal nőtt, a versenyszférában dolgozók alapbére 4,7%-kal haladta meg az előző év januárit. A költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye az előző évitől 1,2%-kal maradt el, közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig az úgynevezett illetmény automatizmusnak köszönhetően 1,1%-os az emelkedés.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 135 200 Ft; (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 97 500 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 173 200 Ft) volt. A nettó kereset így átlagosan 12,9%-kal volt magasabb az előző évinél. A versenyszférában 10,4%-os, a költségvetési szervezeteknél pedig 18,0%-os növekedés jelentkezett.

A 216 300 Ft-os nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 5,4%-kal haladta meg az előző év januárit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,3%-nak felelt meg.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.12.03 14:08
Az év végi időszak gyakran jár a szokásosnál nagyobb munkahelyi terheléssel. Ha azonban sikerül jól...
legacykft  |  2025.11.25 17:46
Vajon miért érezzük azt olyan gyakran, hogy két külön világ között próbálunk lavírozni? Hogy a munka...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
laskainelli  |  2025.11.13 08:15
Sokan élik meg azt a frusztráló érzést, hogy a párkapcsolatuk mintha egyhelyben toporogna. Nincs nag...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?