Patthelyzet alakult ki a végzős orvostanhallgatók és Székely Tamás egészségügyi miniszter között a tegnap megrendezett nyilvános vitán. A miniszter nem hajlandó felfüggeszteni a fiatal orvosokat 9 évre röghöz kötő rendeletet, így a végzős hallgatók folytatják a bojkottot. Sokan már aláírták azt a nyilatkozatot, amelyben a jelenlegi feltételek mellett lemondanak a hazai képzésben való részvételről - írja a Magyar Nemzet.
A fiatal orvosok nem akarnak mindenáron külföldre menni, de ma egy kezdő orvos heti 55-60 órát dolgozik, szabályellenes módon egyedül ügyel és mindezért nettó 95 ezer forintot kap, ami igazán méltatlan. Nyugat-Európában ennek az összegnek a 4-5-szörösét is meg lehet keresni, de van olyan ország, ahol a tízszeresét is megadják.
A miniszter a vita során azt mondta, hogy a 9 éves röghöz kötés ideális esetben csak az orvos 32 éves koráig tart, vagyis az orvosoknak még mindig lesz 30 évük arra, hogy szabadon külföldre távozzanak. Ez a megjegyzés felzúdulást váltott ki a tárgyalóban megjelent hallgatók körében.

A rezidensek több mint fele aláírta azt a jognyilatkozatot, amelyben a rendelet érvényben maradása esetén lemond a hazai szakorvos-jelölti képzésben való részvételről.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






