13 °C Budapest

Elnyomott nők! Aki gyereket vállal, nem megbízható!

2010. március 8. 16:25

Bár Európában már jelentősen csökkent az eltérés a férfi és női átlagfizetések között, a kormányzat képviselői és cégvezetők még mindig találhatnak megoldandó feladatot a nemek közti esélyegyenlőség terén.

A dolgozó nők aránya ugyan folyamatosan növekedett az utóbbi évek során - az OECD tagországok összes munkaképes nőtagjának 62 százaléka dolgozik -, az átlagos fizetésük azonban még mindig 20 százalékkal kevesebb, mint a férfiaké. Míg a munkavállaló hölgyek egynegyede részmunkaidőben dolgozik, addig a férfiaknak alig 6 százaléka vállal ilyen formában munkát - derült ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb tanulmányából.

A fizetési eltérések országonként elég eltérőek. Japánban és Koreában például 30 százalékkal magasabb a férfi átlagfizetés a nőinél, míg Belgiumban és Új-Zélandon ez az arány már csak alig 10 százalék. Az eltérések egyik oka, hogy a nők általában alacsonyabb beosztásban dolgoznak, mint a férfiak.

Az eltérés másik oka a gyermekvállalás, szülés után ugyanis a legtöbbször még mindig a nők maradnak otthon a gyerekkel, hiába van lehetőség egyre több országban arra, hogy az apa vigyázzon a kicsire, míg anya dolgozik. Márpedig amíg a nők a gyerek kedvéért hosszabb időt otthon töltenek a munkaadók nem tekintik őket olyan elkötelezettnek a karrierjük mellett, mint a férfiakat, vagyis kevesebbet is fognak invesztálni abba - így a tanulmány.

A nők pedig amúgy is több időt fordítanak gyermeknevelésre, illetve az idős rokonok látogatására, mint a férfiak. Az eltérések itt is országonként változnak, Japánban és Törökországban például 4-6-szor több időt töltenek a nők a rokonság köreiben, mint a férfiak.

A szabadidős tevékenységek területén is tapasztalhatóak jelentős eltérések. Míg Norvégiában például csak napi néhány perccel többen lazítanak a férfiak, mint a nők, addig Olaszországban a különbség eléri a 80 percet.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A jövedelmi különbségeknek köszönhetően a nők könnyebben kerülnek a hivatalos szegénységi küszöb alá, mint a férfiak, különösen öregkorukra: a 66 év feletti hölgyek 20 százalékkal nagyobb eséllyel kerülnek a szegények közé, mint a férfiak, 75 év felett ennek valószínűsége 70 százalékkal haladja meg a férfiakét.

Aki pedig nem lenne meggyőződve arról, hogy a férfi-elnyomás egy világméretű összeesküvés, annak figyelmébe ajánljuk a Konspirációs Teóriák-blog mai, nőnapi bejegyzését! Sok boldogságot a hölgyeknek!

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm