Az OECD előrejelzései szerint 2010 végére 57 millió munkanélkülivel kell számolniuk a világ fejlett országainak, ami minden idők legmagasabb munkanélküliségi rátájának felelne meg.
2007 decemberében 25 éves mélyponton állt a munkanélküliség mutatója, az akkori 5,6 százalékkal, idén júniusban azonban már 8,3 százalékot mértek. Ha az OECD szakértői nem tévednek, akkor 2010 végére már 10 százalékos lesz az állástalanok aránya.
Még ha a gazdasági konjunktúra némiképp javulna is jövőre, ennek jótékony hatásai csak később gyűrűznének át a munkaerőpiacra, amely nagyjából fél éves késéssel reagál a változásokra.
A válság negatív hatásainak enyhítésére, illetve az elszegényedés elkerülésére számos ország különböző munkaügyi intézkedésekkel reagált: van, ahol a munkanélküliek járandóságát emelték, másutt a jogosultsági időt hosszabbították.
Az OECD álláspontja szerint rövidtávon, vagyis amíg a válság tart, az ilyen intézkedések megfelelőek lehetnek, azonban arra inti az országokat, hogy hosszú távon semmiképp nem célszerű kifizetődővé tenni a munkanélküliséget.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Nehezebb időkben a politikusok hajlamosak olyan intézkedéseket hozni, ami a munkanélküliséggel fenyegetett egyéneket véglegesen kiiktatja az aktívak táborából, például korai nyugdíjazás, vagy rokkantsági nyugdíjazás formájában, ami azonban hosszútávon mindenképp kontraproduktív.
A legtöbb országban azonban hosszabb távon kifizetődő intézkedésekről is gondoskodtak, mint például a munkanélküliek átképzéséről. Ugyanakkor az OECD szakértői itt is felhívják a figyelmet a hibázás lehetőségére: túl gyors képzés ugyanis mindenképp a minőség rovására megy, és nem biztos, hogy olyan tudásbővítést eredményez, ami a munkaerőpiacon hasznosítható.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
A Black Friday után itt a Green Friday: mutatjuk, milyen akciók várnak
A túlfogyasztásra hívja fel a figyelmet a Mastercard kampánya.
-
Karácsonyi készülődés a PENNY-vel (x)
Szívhez szóló videóval is köszönti a vásárlókat az üzletlánc
- Ingyenessé tenné a közlekedést minden 14 év alatti és a fogyatékkal élők számára is a kormány - a nap hírei
- Petr Pavel: nem számít, ha „irritáló tényező” lett Ukrajna támogatása
- Stockholmban mutatta be tudományos eredményeit Karikó Katalin
- Az ENSZ szerint hamarosan újabb átkelő nyílhat a Gázai övezet felé
- Január elsejétől 81 kórház üzemeltetését veszi át a KEF – minőségjavulást remélnek
- Meggyújtották az első hanukagyertyát a Nyugati téren
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


