Közfelkiáltással hat pontból álló petíciót fogadtak el az adóigazgatási dolgozók demonstrációján résztvevők, amelyet a pénzügyminiszter nevében Pichler Ferenc, a tárca szóvivője vett át - tudosított az MTI.
A demonstrációval kapcsolatban a szakszervezetek korábban a következőket emelték ki: "A vérszívók vért adnak" az APEH-VP demonstráción
A petíció szerint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Szakszervezete (ADOSZT), valamint a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete (VPFSZ) tagjai követelik a két adóigazgatási szervezet stabilitásának megteremtését, a többletfeladatokhoz kapcsolódó források biztosítását, az adóigazgatásban dolgozók nagyobb erkölcsi, anyagi elismerését.
Követelik továbbá az adóigazgatásban 2009-ben bekövetkezett nagymértékű, közel 25, némely területen 35 százalékos keresetcsökkenés kompenzációját, valamint a 2010. évi költségvetésben meghatározott előleg kifizetésének biztosítását, s amennyiben szükséges, a bevételi tervek Pénzügyminisztérium által folyamatosan (havonta) kiadott prognózishoz való igazítását.
Az adóigazgatásban dolgozók követelik továbbá, hogy a PM a minisztérium felügyelete alá tartozó szerveknél megállapított cafeteria juttatásokat a fejezeten belül bevezetett legmagasabb szinten egységesítsék.
Az APEH béren kívüli cafeteria juttatásait a más központi közigazgatási szervek dolgozóinak biztosított hasonló juttatások szintjén állapítsák meg, a VPOP dolgozói részére pedig más fegyveres és rendvédelmi testületek juttatásaihoz juttatásokat - hűségpénzt, albérleti hozzájárulást - állapítsanak meg - tartalmazza a petíció.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A pénzügyminiszternek címzett, hangos ovációval elfogadott dokumentumot Pichler Ferenc, a PM kabinetfőnöke vette át az ADOSZT elnökétől, Michalkó Pétertől, illetve a VPFSZ elnökétől, Holecz Gábortól a pénzügyminiszter nevében, aminek láttán a demonstrálók elégedetlenségüket fejezték ki.
Pichler Ferenc a petíció átvételekor a következőket mondta: a minisztérium számára fontos, hogy mind az APEH, mind a VPOP dolgozói jó teljesítményt nyújtsanak. Továbbra is úgy gondolják azonban, hogy felvetett kérdéseket a tárgyalóasztalnál lehet megoldani, nem pedig demonstrációval.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






