12 °C Budapest

Harmincmilliós szja csalást buktatott le az APEH és a VP

Pénzcentrum
2010. március 2. 11:32 2 perc

Sikeres nyomozás lezárásaként, vádat emelt az ügyészség egy jól szervezett, SZJA csalásra specializálódott csoport ügyében, melyet a Vám-és Pénzügyőrség Észak-alföldi Nyomozó Hivatala leplezett le az APEH feljelentései alapján.

Az elkövetőket még 2008 júliusában, egy nagyszabású akció keretében sikerült kézre keríteni, a csoport vezetőjét az illetékes bíróság, az elfogást követően 2009. április végéig előzetes letartóztatásba helyezte.

A csalássorozat értelmi szerzője hajléktalanokat használt fel arra, hogy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó céget alapítsanak, mely keretein belül hozzáférhetett más gazdasági társaságok által foglalkoztatott magánszemélyek adataihoz.

250 adózó személyi adatait felhasználva valótlan tartalmú, ismeretlen személyek által aláírt SZJA bevallásokat nyújtottak be különböző APEH Igazgatóságokhoz, megjelölve bennük az adóelőleg-visszatérítés jogcímét, mely alkalmanként és személyenként soha nem haladta meg a 100.000 forintot. A csoport vezetője ezután több banknál nyittatott bankszámlát a hajléktalan személyekkel, melyekre az adó kiutalását kérte, majd a folyószámlákhoz tartozó kártyákkal bankautomatáknál vette fel a pénzt.

A csalássorozat kitervelője összesen 30 millió forintot kívánt jogosulatlanul felvenni, melyből az APEH 20 millió forintot utalt ki, majd a bevallások hamis voltát észlelve a többi kiutalás megtagadta. A bejelentetett polgári jogi igények biztosítására a bíróság a bankszámlák zár alá vételét rendelete el.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A csoport vezetőjét és a megvalósításban közreműködő négy hajléktalan személyt - mint bűnsegédeket - gyanúsítottként vonta felelősségre a pénzügyőrség jelentős kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével, melyet a törvény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni - nyilatkozta a VPOP.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 10:29