9 °C Budapest

Fontos leveleket postáz az APEH!

2009. november 19. 13:02

A napokban levelet fog kapni a tízezer legnagyobb adóteljesítményű cég az adóhatóságtól. Arra kíváncsi az APEH, hogy mekkora összegű társasági és különadóra számíthat tőlük év végén - írja az Index.

Hamarosan levelet fog kapni a tízezer legnagyobb adóteljesítményű cég az APEH-től - tudta meg az Index. Az adóhatóság arra kéri a címzetteket, mondják meg, körülbelül mekkora összegben fognak társasági adót és céges különadót befizetni év végéig. Az adóhivatalnak az adózás rendjéről szóló törvény ad lehetőséget erre.

December 20. jeles nap a költségvetés számára: az a nap az úgynevezett adófeltöltés határideje. A vállalkozásoknak meg kell becsülniük, mennyi társasági és különadót kell befizetniük az idei eredményük alapján, az év során befizetett - a 2007-es és 2008-as teljesítményük alapján számolt - adóelőlegeket pedig ezen 2009-as várható társasági és különadó összegéig ki kell egészíteniük. Az evásoknak ugyanígy kell eljárniuk.

Nagyot nem lehet tévedni, ugyanis aki túl rosszul becsül december 20-án, és legalább tíz százalékkal kevesebb adót tölt fel, mint a tényleges, de csak 2010. május végén, a társaságiadó- és különadó-bevallás elkészítésénél kiderülő adókötelezettség, azt bírsággal sújtja az APEH.

 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A cikk folytatódik, kattints!

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 26. 19:18