6 °C Budapest

Gyász és döbbenet: végzett magával a sztárbankár

2009. november 11. 12:02

Június végén találták holtan az ABN Amro bank egyik londoni vezetőjét. Mára lezárult a nyomozás, az eredmény valójában keveseket lepett meg.

Huibert Boumeester, a Londonban élő holland származású bankár egykor befolyásos és közismert menedzsere volt az ABN Amro banknak. A férfi korábban pénzügyi vezérigazgatóként -félmillió fontos éves fizetésért- dolgozott, és még június végén kezdték el keresni, amikor nem jelent meg egy állásinterjún.


Fotó: dailymail.co.uk


A Royal Bank of Scotland és a Banco Santander vezette konzorcium még 2007 végén, 72 milliárd euróért vásárolta fel az ABN Amro-t. Boumeester a világ legnagyobb bankfelvásárlásaként elkönyvelt ügylet lebonyolítását követően vesztette el állását. Környezete szerint depressziós, rosszkedvű volt a kialakult helyzet miatt.

A kétgyermekes apát utoljára idén június 22-én látták, és vele együtt két sörétes puskája is eltűnt. Holttestét egy héttel később kutyasétáltatók találták meg, a dél-angliai Winkfield közelében. A brit napilapok ma közölték a nyomozás végleges eredményét: Boumeester önkezével vetett véget életének.

 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A pénzügyi válság következtében a csőd szélére került üzletemberek közül sokan nem tudták feldolgozni új helyzetüket. A többüknél depressziót kiváltó reménytelenséget elviselhetetlennek tartók között voltak, akik az öngyilkosságot választották, mások menekülésbe és bujkálásba kezdtek az ügyfelek, vagy éppen a hatóságok elől.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.03.20 11:18
Ülőmunkát végzők számára készült videósorozatunk következő részében a derék és az alsó végtagok átmo...
vezetoi-coaching  |  2025.03.17 18:53
kovacstunde  |  2025.03.15 13:05
Sokat beszélgettem édesapámmal, közeledvén 90. életévéhez tudtuk, hogy már nem sok időt tölt a földi...
laskainelli  |  2025.03.15 10:44
Volt már olyan, hogy reggel felébredtél, és egyszerűen semmi kedved nem volt nekiállni a napnak? Min...
perfekt  |  2025.03.12 15:40
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán egy futurisztikus technológia – itt van velünk, és e...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 25. kedd
Irén, Írisz
13. hét
Március 25.
A gofri világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33