9 °C Budapest

Halal ételeké a jövő - a németek kezdik felismerni

2009. október 7. 16:02

Németországban több mint 4 millió muzulmán vallású ember él, akik számára a napi élelmiszervásárlás nem egyszerű feladat. A gyártók kezdik felismerni, hogy a halal ételekben nagy piaci lehetőségek vannak.

A halal ételek az iszlám vallás szabályai szerint feldolgozott és elkészített ételeket jelentenek. Hasonlóan a kóser ételekhez, a halal ételek sem tartalmazhatnak sertéshúst, sőt zselatint, és persze alkoholt sem.

Az ilyen ételek elkészítésénél a folyamatokra is ügyelni kell, hogy még csak ne is érintkezzenek nem halal termékekkel, vágásnál pedig az állatot Allah nevében ölik le, majd az állat vérét teljesen kifolyatják. Ilyen és egyéb szabályok miatt a valóban halal-élelmiszerek elkészítése körülményes folyamat, amit minősítő cégek is ellenőriznek, mielőtt az élelmiszer címkére rákerülne a halal megjelölés.

Persze a nagy nemzetközi cége közül sokan már felismerték az ebben a szegmensben rejlő potenciált, a Nestlé és az Unilever például már évek óta gyártanak muzulmánok által is fogyasztható ételeket, a német cégek pedig szép fokozatosan kezdik belátni, hogy szinte megkerülhetetlen ez a piac, de butaság is lenne figyelmen kívül hagyni.

Az ott élő mintegy 4 millió muzulmán száma ugyanis az évek során várhatóan csak nőni fog, már csak a körükben tapasztalható magasabb születésszámnak köszönhetően is.

A World Halal Forum statisztikái szerint a világ élelmiszerpiacának 17 százalékát ma már a halal-élelmiszerek teszik ki, de részesedése hihetetlen ütemben nő. Becslések szerint 2010-re a forgalma elérheti a 641 milliárd dollárt, szemben a 2004-es 587 milliárddal, de az európai forgalom is több mint 65 milliárd lesz egy év múlva - írja a német Spiegel magazin.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A nagyobb muzulmán közösséggel rendelkező országok élelmiszeripari vállalatai már alkalmazkodtak a kereslethez, Franciaországban a Casino üzletláncban, vagy Nagy-Britanniában a Tesco vagy Sainsbury üzleteiben már évek óta nagy választékban lehet halal ételeket kapni.

Németországban a gyártók helyzetét némiképp bonyolítja, hogy törvény előírja, az állatokat levágás előtt kábítani kell, azonban a muzulmánok számára egy ilyen állat már halottnak számít, a Koran pedig tiltja a döglött állatok elfogyasztását. A problémát a német halal-élelmiszereket gyártók úgy küszöbölik ki, hogy külföldön állítják elő az élelmiszereket.

Ennek ellenére nem lehet megkerülni ezt a piacot, hiszen a Németországban élő több millió török óriási vásárlóerőt jelent, a Nestlé például már többet keres halal-élelmiszerein, mint a bio-élelmiszereken.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem