2011-ben 5 ünnepnap is hétvégére esik: kiadják a hétfőt, vagy a pénteket?

2009. augusztus 27. 08:47

A Magyar Demokrata Fórum azt kezdeményezi, hogy amennyiben egy "piros betűs" ünnepnap hétvégére esik, akkor az előtte vagy az utána lévő munkanap legyen szabadnap. A párt szóvivője szerint szinte minden évben elvész néhány, a törvény által biztosított szabadnap azzal, hogy egy adott ünnepnap hétvégére esik. A párt szerint az ünnepnapok összeolvasztása a hétvége pihenőnapjaival méltánytalan és igazságtalan gyakorlat.

A szóvivő kiemelte, hogy az USA-ban például bepótolják azokat az ünnepnapokat, melyek a hétvégére esnek, míg hazánkban ezek elvesznek. A párt szerint a jelenlegi gyakorlat ellentétes a Munka Törvénykönyvének szellemiségével.

Az MDF mindezért egy olyan törvényjavaslatot terjeszt az országgyűlés elé, mely alapján amennyiben egy ünnepnap hétvégére esik, akkor az előtte vagy az utána lévő munkanap legyen szabadnap. 4 éve egy alkalommal már volt hasonló kezdeményezésük, amit azonban a szakszervezetek támogatása ellenére is leszavaztak.

2011-ben 5 ünnepnap (január 1-je, május 1-je, augusztus 20-a, október 23-a és december 25-e) is hétvégére esik majd. (Forrás: OrientPress)

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 13. vasárnap
Kornél
37. hét
Szeptember 13.
A Magyar dal napja
Szeptember 13.
Programozók napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?