5 °C Budapest

Őrületes vagyon és koldussors: meghalt Michael Jackson

2009. június 26. 10:25

Egy dologtól hangos ma a világsajtó: tegnap meghalt a pop királya. Az ötvenéves Michael Jacksont szívleállással szállították kórházba, az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. Jacko karrierje csúcsán hatalmas vagyont halmozott fel, azonban élete válságos éveiben a dollármilliók is elfogytak.

A szegény családból származó énekes karrierje akkor lendült be igazán, amikor a hetvenes évek végén kiszállt -a szintén sikeres-, testvéreivel alapított Jackson 5 nevű csapatból.

1979-ben látott napvilágot az énekes első önálló szólóalbuma, az Off the Wall. A történelemben ez volt az első olyan lemez, amiről 4 dal is bekerült Billboard listán a top tízbe.

Átütő sikert következő lemeze hozott: a Thriller minden idők legnagyobb példányszámban eladott stúdióalbuma lett. Az 1982-ben megjelent album 122 hetet töltött a Billboard kézszázas listán, ebből nyolcvan hetet folyamatosan az első tíz között és világszerte 104 millió példány kelt el belőle.

Jackson -hírnevét és kapcsolatait felhasználva- 1985 nyarán Lionel Ritchievel megalkotta a We Are the World című dalt, melyben Diana Ross, Tina Turner, Bruce Springsteen, Quincy Jones és sok más híres sztár is közösen énekelt. A 20 millió példányban eladott lemez bevételéből az afrikai éhezőket támogatták.

1985-ben több mint 47 millió dollárért Jacko megvette az ATV Music lemezkiadót, így ezután ő birtokolta John Lennon és Paul McCartney dalainak jogait. A sztár 1991-ben 65 millió dolláros szerződést kötött a Sonyval

Az óriási bevételek lehetővé tette, hogy Jackson különc és extravagáns életmódot folytasson. Neverland nevű kastélyparkjában (amit 14,6 millió dollárért vásárolt) különféle egzotikus állatokat tartott, sőt, egy komplett vidámparkot is építtetett.

A világsztár ázsiója a kilencvenes évek közepétől kezdett visszaesni: lemezeinek eladása csökkent, 1995-ben pénzügyi nehézségei miatt arra kényszerült, hogy eladja a Sonynak az ATV lemezkiadó tulajdonjogának felét.

Ezt követően -továbbra is jelentős bevételei ellenére is- szinte folyamatosan komoly pénzügyi gondjai voltak. Évről-évre nagyobb összegű kölcsönöket kényszerült felvenni. A különböző, ellene indított perek -elsősorban gyermekek zaklatásával vádolták- és a peren kívüli megállapodások is emésztették vagyonát.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Jackson évente több tízmillió dollárral költött többet, mint amennyi bevétele volt, tavaly márciusban hatalmas birtokát is el kellett elárvereztetnie.

Az elmúlt hónapokban a sajtó Jackson nagy visszatérésétől volt hangos: 2009. március 5-én bejelentette, hogy 10 koncert erejéig visszatér. Később ez a szám 30, majd 50 lett a hatalmas érdeklődés hatására.

Az AP hírügynökség számításai szerint Michael Jackson 400 millió dolláros adósságot hagyott hátra. Egyelőre nem tudni, hogy a tervezett koncertekre eladott jegyek árát milyen forrásból fizetik majd vissza a vásárlóknak. A koncertsorozat július első hetében kezdődött volna.

 

További friss hírek címlapunkon!

HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 26. péntek
Karácsony, István
52. hét
December 26.
Karácsony 2. napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 26. 11:01