19 °C Budapest

Nyolc százalékra ugrott a munkanélküliség

Pénzcentrum
2009. január 30. 11:26

Tavaly az utolsó negyedévben 8 százalékos volt a munkanélküliség Magyarországon, ez az előző negyedévhez képest 0,3 százalékponttal magasabb. A foglalkoztatottság a 2002-es szinten áll.

Az elmúlt másfél évben folyamatosan romlik a munkaerőpiaci helyzet: a munkanélküliség emelkedik, a foglalkoztatottság pedig csökken. Igaz, ennek mértéke egyelőre nem drámai, ám a konjunkturális helyzet fényében várhatóan a folyamat tovább tart majd.

Hosszabb időre kitekintve látható, hogy a 2000-es évek egyértelmű kudarc a magyar gazdaságban a foglalkoztatottság szempontjából. A jelenlegi szint - nemzetközi összevetésben kirívóan alacsony aktivitás mellett - a 2002-essel egyezik meg, vagyis az elmúlt hat évben nem teremtődött új munkahely Magyarországon.


Ugyanez a jelenség a munkanélküliségi statisztikában is megfigyelhető, igaz, az állástalanok számát néha az aktivitásra ösztönző, tehát elvben hosszabb távon kedvező intézkedések is emelték. Mindenesetre az 1998 és 2008 között leírt V-alak azt is jelzi, hogy az aktivitást erősítő intézkedések nem jártak sikerrel.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem