15 °C Budapest

Mit lépnek idén a magyar cégek: az emberáldozattól óvakodnának!

Pénzcentrum
2009. január 6. 09:00

A Pécsi Tudományegyetem által, cégek körében készített felmérés eredményei szerint az alkalmazottak elbocsátása csak a legvégső lépés a vállalkozások részéről, helyette belső átalakításokkal, illetve a bérek befagyasztásával próbálják átvészelni a nehéz időszakot - írja a Népszabadság.

A tavaly november végi felmérésben 86 cég vett részt, melyek több mint fele kis- és közepes méretű vállalkozás volt, egyharmaduk iparvállalat, 20 százalékuk kereskedelmi cég és 6 százalékuk a pénzügyi szektorban tevékenykedett.

Háromnegyedük meglehetősen pesszimistán tekint a jövőbe, ami a forgalomnövekedést illeti, negyven százalékuk szerint 2009-ben árbevételük csökkenni is fog, ugyanakkor sokan a forint gyengülésében, és így a külföldi kereslet megemelkedésében bíznak.

A recesszió időtartamát tekintve optimistább a többség, mindössze 10 százalékuk gondolta úgy, hogy 3 évnél is hosszabb lehet a válság.

90 százalékuk költségcsökkentéssel, szervezeti hatékonyság növelésével igyekszik átvészelni a nehéz éveket, ugyanakkor 40 százalékuk külföldi piacok felé nyitna, hogy a csökkenő keresletet ellensúlyozza.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A többség úgy vélte, hogy az elbocsátások miatt könnyebb lesz jó munkaerőt találni, ugyanakkor egyik cég sem állította, hogy létszámleépítést tervez jövőre, negyven százalékuk vallotta, hogy legfeljebb minimális leépítésre kerülhet sor.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 21. hétfő
Máté, Mirella
39. hét
Szeptember 21.
ENSZ nemzetközi békenap
Szeptember 21.
A hála világnapja
Szeptember 21.
Alzheimer világnap
Szeptember 21.
A magyar termék napja
Szeptember 21.
A magyar dráma ünnepe
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?