Becslések szerint világszerte akár 150 ezer állás szűnhet meg a bankszektorban az idén bejelentett leépítések nyomán. Ebből mintegy 75 ezer állást a Citigroup Inc. számol fel, de benne van az összesítésben a Bear Stearns és a Lehman Brothers teljes állománya is. Hazánkban az elmúlt két évben 13 %-kal bővült a banki létszám, jövőre azonban többen elbocsátásra számíthatnak - írja a Napi.
A hazai bankok átlagos állományi létszáma a harmadik negyedév végére négyezer fővel haladta meg a két évvel ezelőtti adatokat. A hazai pénzintézetek az OTP Bank és a Merkantil kivételével még nem jelentettek be létszámleépítést.
A lap kérdésére a Raiffeisen elmondta, hogy sem bővülést, sem leépítést nem terveznek. A K&H Bank folyamatosan kontrolálja a 231 hálózati egység hatékonyságát és - amennyiben indokoltnak látják - meghozzák a szükséges lépéseket. A Takarékbank nem tervez direkt létszámleépítést, de a 2009-es bővülést illetően körültekintőbben járnak el.
A fiókhálózat bővítési hullámot követően az egységek gazdaságos működése újraszervezéssel és a létszám optimális megválasztásával tartható fenn. 2009-ben nem számíthatunk tömeges fióknyitásra, sőt néhány egység az optimalizálás áldozatává is válhat, létszám tekintetében ez enyhe csökkenéshez vezethet.








