17 °C Budapest

Biztosítás juttatásként: jobb, mint a fizetésemelés?

Pénzcentrum
2008. augusztus 5. 05:55

Egyre inkább a cafetéria felé fordulnak a munkáltatók, ha arról van szó, hogy emeljék a bért, vagy valamilyen plusz juttatásban részesítsék a jól dolgozó munkaerőt. Az üdülési csekken vagy az étkezési utalványon kívül azonban egyéb lehetőségek is vannak, amivel javíthatunk a dolgozó megítélésén, ha a bére jut eszébe. Ilyen például a biztosítás, és bár sokan ennek hallatán húzzák a szájukat, bizonyos korban és bizonyos esetekben igenis szükség van rá...

Az ilyen jellegű "gondoskodás" elemei többek között a csoportos személybiztosítás, a unit-linked termékek, valamint az egyéni kockázati, baleset és egészségbiztosítások, amik mind a két fél számára előnyösek lehetnek. A vállalatok költségeinek legnagyobb részét a dolgozók bérei és ennek járulékai teszik ki, így ha sikerül olyan juttatást találni, ami után kevesebbet kell fizetni, akkor az ilyen megtakarításokkal sokat spórolhat a vállalat.

Béren kívüli juttatások

A béren kívüli juttatás és a bérben adott juttatás adózási szempontból komoly különbségeket is jelenthet a munkaadónak, és a munkavállalónak egyaránt.


A tábla a nyugdíjplafon elérése alatti jövedelemmel számol (évi 7 137 000 forint).

Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője kérdésünkre elmondta, hogy mivel a személyi jövedelemadó törvény tételesen felsorolja, hogy milyen juttatások adhatóak a cafetéria rendszer keretein belül, törvénymódosítás kellene ahhoz, hogy ebbe a biztosítások széles körét is belevegyék. Az utóbbi időszakban viszont nem úgy tűnik, hogy erre sor fog kerülni, bár a jelenlegi szűk kedvezményi háttérhez nem valószínű, hogy hozzányúlnak, de annyi biztos, hogy bővíteni semmiképp sem fogják.

Demetrovics Gergely, a KPMG vezető menedzsere is alátámasztotta, hogy a biztosításokat, mint ösztönző juttatási formát a cégek ritkábbanalkalmazzák, inkább a nyugdíjpénztári befizetések a gyakoribbak, bár a unit-linked biztosításokkal azért lehet találkozni a javadalmazási rendszerekben.

Jelenleg ugyan a személyi jövedelemadó kulcsának változtatása van napirenden, mégis elképzelhető, hogy ha egykulcsos rendszert vezetnének be, akkor a kedvezményeket is megnyirbálnák, bár ez egyelőre nem valószínű.

Tisztán adómentes biztosítások

Bár a biztosításnak vannak fajtái, amelyek után nem kell adót fizetni, Ágoston Katalin, a Deloitte adómenedzserének tapasztalatai szerint ezt nem szokták a cafetéria elemei közé sorolni. Ezt a fajta juttatást, mivel ennek a fizetése az egyéb juttatásokkal szemben nincs felső határhoz kötve, azok felett adják, leggyakrabban olyan munkakörökben, ahol már az ember az érték. Egy felsővezető például sokkal nehezebben pótolható a vállalkozás életében.

Adómentes béren kívüli juttatásnak a kockázati (halál esetére szóló) életbiztosítás, a balesetbiztosítás, a teljes és végleges munkaképtelenségre szóló betegségbiztosítás díja, valamint a kizárólag a díjat fizető kártérítési felelősségi körébe tartozó kockázat elhárítására kötött biztosítás díja számít. A maximum juttatási összeg nincs megszabva, ami nagy előnye a 400 ezer forintos korláttal rendelkező egyéb juttatásokkal szemben.

Ezek a felsorolt biztosítások mind a munkáltató, mind a dolgozó számára teljesen adómentesek, nem kell utána semmilyen kötelezettséget teljesíteni. Itt ugyanaz a fenti számítás érvényes, vagyis ha 50 ezer forintot szeretne plusz juttatásként a foglalkoztató a dolgozónak adni, akkor ez neki 50 ezer forint kiadást jelent, a dolgozónak pedig 50 ezer forint jövedelmet.

A felsoroláson kívül eső biztosítás típusok, mint a csoportos személy vagy a unit-linked biztosítások azonban adókötelesek. Ennek az az oka, hogy ha a munkáltató fizeti a dolgozó után a biztosítási díjat, akkor a dolgozónak ebből jövedelme származik, ami után meg kell fizetni a meghatározott kötelezettségeket.

Csoportos biztosítások

A csoportos személybiztosítás a munkáltató által a munkavállaló részére kötött élet-, baleset- és betegségbiztosítási eseményekre szóló fedezet. Ez a fedezet területi és időbeli korlátozás nélkül kiterjeszthető. Egy adott terméken belül minden igénynek megfelelő komplex csomagot állíthat össze a munkáltató a dolgozók számára. Előny a vállalkozás szempontjából, hogy a csoportos személybiztosítás nem személyhez kötött, hanem munkakörhöz (esetleg beosztáshoz, munkaviszonyban eltöltött időhöz, életkorhoz, vagy más közös ismérvhez, pl: 55 éven felüli munkavállalók nyugdíjbiztosítása vagy osztályvezetők életbiztosítása), vagyis változhatnak azok a személyek, akik egy csoporton belül lesznek biztosítottak.

Előnyei közé tartozik az adómentes térítés káresemény esetén, illetve az is, hogy adómentes a díj a kockázati, illetve a baleseti fedezetek esetén, mivel ezeket adómentesen lehet nyújtani a dolgozónak.

A munkáltató szempontjából azonban az adóköteles része ennek még mindig kevesebbe kerülhet, mint ha munkabérként szeretné kifizetni ugyanezt a nettó összeget. Ágoston Katalin szerint ez annak köszönhető, hogy a csoportos biztosítás természetbeni juttatásnak minősül. Így ha ilyen biztosítást köt a foglalkoztató, akkor 54 százalék adót kell fizetni, mivel természetbeni juttatásról van szó, és ezen felül még a 29 százalékos társadalombiztosítási járulékkötelezettség is fennáll az adóval növelt értéken, illetve 3 százalék munkaadói járulékot is kell fizetni.

Unit-linked biztosítások

A munkaadói gondoskodás következő lehetséges formája a unit-linked biztosítások, amik tulajdonképpen befektetésekkel kombinált életbiztosítások. Ezek a munkáltató számára fontos, kiemelt munkatársak hosszú távú motiválásának jó eszközei lehetnek. A unit - linked lényege, hogy megválasztható, hogy a befizetett díj egy része milyen típusú és kockázatú befektetésekbe (eszközalapokba) kerüljön.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Adózási szempontból az előnyei közé lehet sorolni, hogy a biztosító szolgáltatása (haláleset vagy elérés esetén) adómentes, nem kell utána sem kamatadót, sem öröklési illetéket fizetni. Ezen felül adómentes lehet a kockázati és baleseti díjrész megtérítése, és itt lehetőség van adókedvezmények kihasználására, de csak abban az esetben, ha a magánszemély a szerződő.

Az élet- és nyugdíjbiztosítási díj 20 százalékával, de legfeljebb (a többi korlátozottan igénybe vehető kedvezménnyel közösen) 100 ezer forinttal csökkenthető a személyi jövedelemadó, amennyiben legalább 10 évre szól a szerződés. Amennyiben a tárgyévben az előző évhez képest több pénzt fizet be a szerződő, akkor a díjnövekmény 10 százaléka is elszámolható személyi jövedelemadó kedvezményként. A szintén legalább 10 éves futamidővel rendelkező életbiztosítások kamatadó mentesek.

A felső korlát, amekkora jövedelem felett nem lehet teljes összegben igénybe venni a biztosítások adókedvezményét, 3,4 millió forint. Az abszolút korlát azonban 3,9 millió forint, viszont minél több jövedelme van az illetőnek annál kevesebb a kedvezmény, mivel mindig csak annyit lehet igénybe venni, amennyi a 3,4 millió forintot meghaladó jövedelem 20 százaléka és a 100 ezer forintos igénybevételi határ különbözete. Ez azt jelenti, hogy ha valakinek 3,6 millió forint az éves jövedelme, akkor az igénybe vehető kedvezmény összege 100 ezer forintról 60 ezerre csökken.

Ezzel viszont pont azt a kört zárják ki a kedvezmények igénybevételének lehetőségéből, akik esetében már érték lenne egy ilyen jellegű biztosítás. Vagyis a felsővezetők a jövedelmi szintből adódóan már nem vehetnek igénybe ilyen adókedvezményt - mondta el Ágoston Katalin.

A kedvezmények ellenére a dolgozónak is és a munkáltatónak is adót kell fizetnie a unit-linked biztosítások után. A dolgozó számára a munkáltató által fizetett biztosítási díj az összevonandó jövedelmek körébe tartozik, vagyis ugyanúgy kell utána személyi jövedelemadót, nyugdíjjárulékot és egészségbiztosítási járulékot fizetnie mint ha bérként kapta volna meg ezt az összeget.

A cég által fizetett biztosítási díja személy jellegű ráfordítás, egyéb személyi jellegű (szociális) kifizetések között elszámolandó, ha a kedvezményezett a magánszemély.

A biztosítási szolgáltatás, vagyis a kifizetett biztosítási összeg haláleseti, rokkantsági, baleseti szolgáltatás esetén adó- és járulékmentes. Viszont minden olyan kifizetés, mely nem biztosítási esemény miatt következik be, a magánszemély adóköteles bevétele.

Adóköteles vagy természetbeni juttatás?

A következő ábra szemlélteti az adóköteles és a természetbeni juttatásként adható biztosítások után felmerülő adókötelezettségeket. Az összehasonlíthatóság kedvéért 100 ezer nettó vagyoni értékből indultunk ki és feltételezzük, hogy a munkáltató magára vállalja az egyéni biztosítás adóterhét is. Az adóköteles biztosítási díjnál két esetet lehet megkülönböztetni Hőgye Krisztina, a PricewaterhouseCoopers adómenedzsere szerint. Az első esetben a magánszemély magasabb egyéb jövedelemmel rendelkezik, így a biztosítási díj után az szja tábla legfelső sávja alapján 36% személyi jövedelemadó, valamint 4% különadó fizetési kötelezettsége van, magánszemélyeket terhelő nyugdíjjárulék viszont a járulékplafon elérése miatt már nem lett számolva. A második esetben pedig - alacsony egyéb jövedelmet feltételezve - az adótábla legalsó sávja szerint, 18%-os személyi jövedelemadóval készült a kalkuláció.


Az ábrán látható, hogy a cég számára a természetbeni juttatásként nyújtott biztosítás kedvezőbb a magasabb jövedelmű magánszemélyek esetében, amikor a biztosítási díj után már 36%-os személyi jövedelemadóval, illetve 4%-os különadóval kell kalkulálni. Ha viszont a munkavállalók éves bruttó jövedelme - a biztosítási díjat is beleértve - nem éri el az 1 700 000 forintot, akkor a cégnek kedvezőbb az adóköteles biztosítási díj juttatása.

Társasági adó szempontjából a munkavállalóknak adott biztosítási díj elismert költségnek minősül.

Biztosítás a cafetéria keretein belül?

Hőgye Krisztina szerint az életbiztosítások cafetéria rendszerbe való beillesztése jó lehetőség lehet a cégek számára, hiszen a cafetéria, mint rugalmas juttatási rendszer, jelentős munkaerő-megtartó képességet rejt magában. Főleg az olyan munkavállalók számára lehet vonzó cafetéria keretében életbiztosítást választani, akik nem szeretik az egyes bónokkal (étkezési jegy, üdülési jegy, kultúra utalvány stb.) járó kötöttségeket. Az életbiztosítás szintén vonzó lehet azok számára, akik előre szeretnének gondoskodni hozzátartozóikról egy esetleges szomorú esemény bekövetkezte esetén.

Mint ahogy ismeretes, a cafetéria rendszer alkalmazása ma már Magyarországon is elterjedt, így bevezetésével egy előre meghatározott keret terhére bérünk mellé különböző termékek és szolgáltatások közül választhatunk.

Azok számára, akik egyébként is érdeklődnek egy életbiztosítás kötése iránt, kifejezetten vonzó lehet, ha a munkáltató a bér mellé szánt juttatási csomag részeként kínálja azt. Azok pedig, akik eddig nem is gondolkodtak egy biztosítás kötésén, megismerhetik a különböző termékeket, jobb esetben anélkül, hogy egy fillérjükbe került volna...

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm