Az Egyesült Államok adóhatósága (IRS) nagyjából 58 milliárd dollárnyi (8526 milliárd forint) adót nem kapott meg vállalkozásoktól az elmúlt 10 évben, amit viszont levontak a dolgozók béréből.
Az Egyesült Államok Számvevőszéke (Government Accountability Office - GAO) nemrég kiadott elemzésében hozta nyilvánosságra a tényt, hogy 1,6 millió vállalkozás egyszerűen nem utalta át az IRS-nek a dolgozóktól korábban levont jövedelemadót és a társadalombiztosítási járulékokat.
A napvilágra került eredményeket többen értetlenül fogadták, Norm Coleman Minnesota állam szenátora pedig még azt is kijelentette, hogy jó lenne, ha az IRS nem bánna ezentúl kesztyűs kézzel ezekkel a vállalkozásokkal. A kijelentéssel mások is egyetértettek, azzal az indoklással, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben megengedhetetlen, hogy ekkora összeget csaljanak el a vállalkozások az államkasszából.
Azoknak a cégeknek a száma, amelyek több mint 5 éves hátrányban vannak az adófizetéssel ugyanis megduplázódott az elmúlt évtizedben, 5 367-ről 14 681-re, azoknak a száma, amelyek pedig 10 éves hátralékban vannak, 470 százalékkal emelkedett.
Coleman szerint az IRS túlságosan empatikus és engedékeny a nem fizetőkkel szemben, és ezen mindenképpen változtatni kell. Az is elhangzott, hogy az adóhatóság túlságosan ritkán alkalmazza a lefoglalást illetve a zálogjogot adóhátralék fizetésének biztosítására.
Drámaian nyílik a bérolló Magyarországon: súlyos, mennyi pénzért robotolnak a legszegényebb dolgozók
Miközben Budapesten közel 600 ezer forint az átlagos nettó fizetés, több megyében alig haladja meg a 360 ezret, és egyes ágazatokban még a 200 ezret...
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








